Folyópart

A belvárost kettészelő Eastonfell folyó partja, amin végig lehet sétálni, vagy az egész a vízig vezető lépcsőkön lejutni a folyóhoz.

Alig vártam, hogy végre kiszállhassak a limuzinból. Kényelmetlen volt így utazni, az emberrel egy légtérben. Amint leparkolt a sofőr, én már kinn is voltam a kocsiból. Nem vagyok fából, és közöltem a partneremmel, hogy éhes vagyok, erre csak így tök nyugisan kiköti, hogy limuzin, de arról elfelejt szólni, hogy a sofőr egy humanoid létforma. Odébb is sétáltam míg a férfi kiszállt, már a folyópartot fixíroztam, lehetséges vérdonor után. A lépcső felé indultam, hogy lesétálhassak a folyóhoz, már meg is éreztem egy párocska illat kavalkádját. Végig nyaltam a fogaimon, majd hátra pillantottam a vacsora partneremre, hogy akkor most jön vagy sem? Oldalra billentett fejjel vártam pár pillanatig, majd már a lápcső alján voltam a párocskánál, a fiút megragadtam, és megemeltem, hogy láthassa kivel van dolga. Nem sokkal ez után már szívtam magamba az éltető nedvét.

Nyugodt voltam és határozottan tekintettem előre. Egyenesen, mégis kényelmesen ültem egész végig. Amint megálltunk Calla már szállt is ki. A reakciója nem lepett meg, hasonlóra számítottam. Én már nem kapkodtam annyira, mint ő. Lassan és nyugodtan szálltam ki a kocsiból az ő oldalán. Mr. Rubbin már ott volt és meglepett arcát látva csak biccentettem neki. Értette a dolgot és visszaült a volán mögé. Jómagam becsuktam a limuzin ajtaját és a járműnek dőltem. Kezeimet zsebre tettem és figyeltem Calla-t. Nem habozott és máris megtalálta magának a legközelebbi vacsorát. Vállammal ellöktem magamat a limuzintól és lassan, nyugodtan indultam el feléjük. A lány szemei kikerekedtek amikor szemtanúja lett barátja balsorsának. Kétségbe esett és megrémült. Épp megfordult, hogy elmeneküljön vagy épp segítséget hívjon amikor már nem mehetett sehova. Egy pillanat alatt előtte termettem. Egyik kezemmel befogtam a száját és a szemeibe néztem.
- Sss. -erősen fogtam a lány arcát, nem szabadulhatott. Láttam a rémületet a szemeiben, de nem törődtem velük. Elfordítottam a lány fejét, hogy tökéletesen hozzáférjek a nyakához. Kitátottam a számat és belemélyesztettem fogaimat a nyakába. Szabad kezemmel átkaroltam a derekánál. Nem kapkodtam el a dolgot, lassan szívni kezdtem a vérét. Ahogy kezdett gyengülni a lány, úgy elengedtem a száját és már csak lazán átkaroltam, hogy ne essen össze.

Nem foglalkoztam a lánnyal, ha azon múlt volna akkor utána tudtam volna indulni, mielőtt elkiáltja magát, de nem voltam egyedül, így nem zavartattam magam, míg táplálkoztam. Lényeg a lényeg, hogy ennél potencionálisabb áldozatot is választhattam volna, de előételnek tökéletesen megfelelnek a fiatalok is. Az éjszaka elég hosszú, tehát időm még van rendesen belakmározni. Egy pillanatra abbahagyom az evést és átpillantok a vállam felett. Vacsora partnerem a lányt teszi éppen hűvösre, vészt jósló mosoly kerül az arcomra, aztán egy laza mozdulattal eltöröm a srác nyakát, és a folyóba dobom. Nincs kedvem szebben befejezni a dolgot. Egyenlőre jó lesz így. Leülök az utolsó lépcsőre amit még nem ér víz, majd hátra dőlök és a könyökeimre támaszkodok. Megtörlöm a számat, és a csillagos eget bámulom.
-Azt hiszem most már kicsit jobb. Örültem volna, ha szól, hogy egy ember a sofőrje...-szólalok meg csendesen, most már egyáltalán nem szemrehányón, mert a vér kezd felfrissíteni. Gondolatban viszont már ott tartok, hogy Cam vajon merre kódoroghat.

Bármennyire is megvolt ma estére az előételem, mégiscsak jó döntés volt eljönni ma este Calla-val. Mert nincs frissebb egy rögtönzött áldozatnál. Jobb, mint a tasakos vér és frissítőbb is. Nem öltem meg a lányt. Egyik karomra fektetve tartottam miközben abbahagytam az evést és Calla felé fordultam. A lány már rég nem volt magánál. Véres szám ravasz és önelégült mosolyra húzódik.
- Nem merte volna bántani.
Eddig senki sem bántotta a hűséges és csendes sofőrt aki nem tett semmi rosszat és sosem volt láb alatt. Csak egy szolgát nem bántanak, így bármilyen vérengző is legyen az aki beül a limuzinba mellém, biztosan visszafogja magát. Vagy magam dobom ki az ablakon még azelőtt, hogy bizalmasomnak baja esne.
Ugyanazzal az önelégült mosollyal visszanéztem a lányra. Egy pillanat alatt eltörtem a lábát, a gerincét és még a nyakát is. Majd a folyó szélén állva csak elengedtem és az élettelen test beleesett. Elővettem egy hímzett zsebkendőt és megtöröltem vele a számat. Oda mentem Calla-hoz és lassan nagy levegőt véve bele szippantottam a város levegőjébe, hogy érezzem itt milyen is. Mégiscsak más helyen voltunk már és nem a kastélynál.

-Nem azt mondtam, hogy bántani akartam. Csak övön aluli húzásnak ítélem meg, hogy elfuvaroztat, de tényeket nem közöl.-jegyzem meg csendesen, majd felállok és nyújtózkodok egyet. Kényes léptekkel indulok vissza a lépcsőn, nem méltatom több szóra most Roarke-t. A folyóparton sétálok tovább, és lassan megnyugszom. Nem sokkal később egy villanást látok szemem sarkából, éppen annyi időm van, hogy odébb lépjek. Cameron már megállíthatatlanul borul a folyóba. Nem tudom megállni, hogy ne kezdjek el kuncogni. A vámpírrá válása óta igyekszik bevetni ezt a trükköt ellenem, de még mindig nem sikerült neki. Ahogy kimászik a folyóból már hangosan nevetek. Néha nem díjazom, hogy csak úgy felbukkan, de ez az ő szokása. Mikor végre sikerül elém állnia, még mindig nevetek, Cam rosszalló pillantása sem érdekel, inkább odébb sétálok, aztán hátra pillantok, és a vacsora partnerem keresem. Aztán ott is hagyom Cam-et és visszasétálok Roarke-hez, mit sem törődve a mögöttem vizes vámpírral. Érdeklődőn nézek a kifinomult vámpírra, és lépek végül mellé.
-Had mutassam be kedves jó barátomat. Cameron Dubrinsky, egy kicsit még neveletlen.-vonom meg a vállam ahogy egyből le is járatom az én kedves "társamat".
-Cameron az úr Roarke von Tessel.-Cam bólint, majd inkább úgy dönt, hogy még nem végzett a vadászattal. A következő percben hűlt helyét láthatjuk.
-Ki nem állhatja a férfiakat mellettem.-motyogom, és leülök a lépcsőre, kicsit kifújom magam és az első kavicsot ami a kezem ügyébe kerül a folyóba hajítom. Aztán támad egy jó ötletem, olyan régen csináltam már, és most újra szeretném.
-Tud korcsolyázni?-teszem a kérdést, és míg megkapom a választ újra lesétálok a lépcsőn, beleállok a vízbe, és szabadjára engedem a képességem, hogy a folyóban egy kis részt megfagyasztok. Gyermeki vigyort villantok a vámpírra, és intek neki, hogy csatlakozzon. Bizonyára nem vet meg egy kis "játékot". Ha mégis, akkor így járt, miattam egy kicsit rostokolhat is. A tornacipő meg eléggé csúszik ahhoz, hogy tudjak kicsit csúszkálni.

Csukott szemmel vettem mély levegőt miközben Calla reagált szavaimra. Kinyitom szemeimet és jómagam is reagálok szavaira.
- Egészen fiatal kora óta velem van. Mindent tud rólam és mindig is engedelmes volt. Mint komornyik a ház urához. -mondom nyugodt és határozott hangnemben. Zsebre teszem a kezeimet és tekintetemmel követem a távolodó Calla-t. Közben jómagam is felsétáltam a lépcsők tetejére. Távolról figyelem az eseményeket. Aztán megjelenik egy, ahogy Calla fogalmazott, neveletlen vámpír. Mikor a bemutatásra került a sor kezet nyújtottam felé, de még el is ment Mr. Dubrinsky. Meghallom Calla motyogását amitől egy röpke pillanatig rossz fiús mosoly ül ki az arcomra, de el is tűnik onnan. Figyelem ahogy újdonsült ismerősöm beleáll a folyóba. Meglepett a kérdése ebben az időszakban, de amint láttam miféle képességgel is rendelkezik már értettem a dolgot. Zsebre tettem kezeimet és innen figyeltem Calla-t. Nem volt kedvem korcsolyázni, nem is hozzám való. Inkább csak néztem mit ügyeskedik össze a lány. Pár pillanattal később mellém lépett Mr. Rubbin egy tálcával a kezében. Látszólag ezüst volt, de ez nem volt valóban az. Csak igazán eredeti másolat. A tálcán két pezsgős pohár volt, bennük vér. Levettem egymás után mindkét poharat és bólintással megköszöntem a figyelmességet. Lassan lesétáltam a lépcsőn kezeimben a poharakkal. Két fokkal a vízszint felett álltam meg.
- Uzsonnát? -kérdezem Calla-t és felé nyújtom az egyik poharat. Teljesen komolyan kérdeztem. A jobb hatás érdekében még szemöldököm is felhúztam és előrébb döntöttem a fejemet. Persze nem tudtam megállni egy gonosz, mégis önelégült mosolyt sem. Nem gondoltam semmire sem, csak ilyen vagyok. Roarke ilyen, egyenlőre. Most ezt az arcát mutatja, de mi lesz a következő pillanatban?

Szinte sejtettem, hogy a férfi nem fog követni, pedig jó egy kicsit mást csinálni, mint valójában kellene. Nekem pedig le kellett hűtenem magam, ha már Cam volt kedves és megint beleütötte az orrát a dolgomba. Fújok is rá ilyenkor, mert ezt nem szeretem. Egyedül csúszkálok az általam előidézett jég "csíkon", és kicsit dúdolok is mellé, mivel nem fogok kiabálni a vámpírnak, és nincs elég közel, hogy békésen lehessen társalogni. Percek telnek el, mire meghallom Roarke hangját magam mögött, hiszen épp háttal vagyok neki. Két pohár van a kezében és uzsonnáról beszél, miközben megfordulok elvigyorodok.
-Miért nem jön ide?-kérdezek rá kacér mosollyal a jég közepéről, nehogy már azt higgye, hogy fütyül én pedig ugrani fogok. Ha ennyire kedves, akkor legyen még egy kicsit bátor is, lépjen rá a jégre és jöjjön ide hozzám. Két lépést teszek felé, majd megállok, és kéz jelzéssel invitálom a vámpírt, igen is lehet bátor. Ha már beültem a limuzinjába úgy, hogy nem szólt az emberről... Most majd lesz kedves kicsit felengedni.
-A jég nem harap!-biztatom tovább kedvesen, majd végül elé kerülök, és a felém nyújtott pohárral együtt, a kezét megfogva húzom a jégre. Ártatlanul pislogok rá, ahogy kicsit hátrébb lépek, majd gyerekesen kiöltöm rá a nyelvem, és kíváncsian várom a partnerem reakcióját.

Néztem ahogy Calla csúszkál a jégen. Látható volt, hogy képes könnyen felengedni vagy épp gyermeteg viselkedést produkálni. Nem ehhez voltam szokva így egy cseppet zavart, de tudtam, hogy ha esetleg nevetnének valakin az nem én leszek, remélem. Calla közelebb és már-már kezdtem remélni, hogy megkomolyodva jön ide és megissza velem az uzsonnát. Hiába reménykedtem. Calla egyre jobban a jégre akart csalogatni, de nem hagytam magam. Nem arról van szó, hogy esetleg nem tudok korcsolyázni vagy félek a jégre lépni, nem. Egész egyszerűen Roarke nem volt ilyen, most pedig Roarke van és nem én, Nate. Mindig ez az álca van rajtam, már annyira megszoktam pedig ő sokkal keményebb jellem, mint én. Furcsa vagyok, tudom. Hajthatatlan voltam és eldöntöttem, hogy én nem fogok a jégre lépni. Szinte földbegyökerezett a lábam. Nem engedtem Calla húzásának és a poharakat sem engedtem el. Aztán egy pillanat alatt megváltoztak a dolgok és az érzések bennem. Roarke érzései. Gonosz vigyorra húzódott a szám és a poharakat egyszeriben a földre ejtettem. Azok felborulva értek földet és a vér kifolyt a földre. Arcomra szinte levakarhatatlanul is ráégett a gonosz vigyor miközben önszántamból a jégre léptem és egyik kezemmel átkaroltam Calla derekát a másikkal pedig megfogtam a kezét, mintha táncolni akarnék. ez is volt a terv.
- Ha felakar engedni és érez magában annyi táncoskorcsolya tudást.. engedje meg, hogy megtáncoltassam és olyan világba vigyem ahonnan nincs visszaút. -mondtam mélyebb, kéjesebb mégis komoly és misztikus hangon. Nem először csinálnék ilyet és nem először mondom ki ezeket a szavakat. Általában fiatal emberhölgyeken szoktam alkalmazni ezt a tudásomat amit még annak idején Katerina tanított nekem a táncterén. Hogyan csábítsunk, hipnotizáljunk egy nőt pusztán azzal, hogy egy kissé ódivatú táncot lejtettünk vele. Általában ezután maguktól is megengedik a vérivást, de most nem ez volt a célom. Sőt, célom sem volt vele. Csak ha már Calla annyira felakar engedni, akkor ennél jobban már nem is tudna az én segítségemmel vagy épp jelenlétemmel. Roarke egyik sötét oldala következik. Kérdés, Calla mennyire bátor hozzá?!

Hogy mennyire ódivatú ez a Roarke... Legszívesebben két pofont nyújtanék neki kezdésnek, mert csak nem sikerül a jégre húznom, így inkább feladom a "küzdelmet". Aztán mikor a poharak a földön kötnek ki, tartalmukkal együtt felvont szemöldökkel nézem a vámpírt. Neki fejben valami nem oké. Aztán, hogy még nagyobbak legyenek a pupilláim a vámpír egyszer csak a jégre lép, na most vagy nagyon mérges, vagy nagyon szórakozott kedvében van. A következő percben karjai már a derekamon és a kezemen, veszélyesedik a helyzet, de nem baj, egyszer mindent ki kell próbálni, bár ami azt illeti bakancs listám nem igen van. A férfi hangja egyszerre volt csábító, és félelmet keltő, de kérem, csak nem akar megölni egy maga fajtát... Persze aztán ki tudja, hogy mennyire húztam ki nála a gyufát.
-A nincs visszaút elég baljósan hangzik Uram, de mint ön is tudja, köztünk egyedül a kor a képesség és a nem az a különbség ami meghatároz a fajon belül.-suttogom a válaszom felpillantva a nálam magasabb partneremre. Azért nem olyan rossz kicsinek lenni néha. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy új ismeretségnél mire is kell figyelni, pontosan ezért Roarke minden mozdulatát lesem. Nem bíznék benne? Naná, hogy nem! Jól teszem? Természetes.
-Esetleg konkrét célja is van ma éjszakára?-*kérdezek rá csendesen, miközben mindenre próbálok felkészülni.

Calla szavaitól gonosz mosolyom, Roarke gonosz mosolya levakarhatatlanul is felégett az arcomra. Ne ijedjetek meg emberek és más lények, nem vagyok skizofrén. Ez csak álca, egy álca melyet Katerina sújtott rám, hogy kemény külsőmnek hála alkalmasnak tűnjek New York -i tevékenykedéseimre. Aztán Roarke végleg rám ragadt. Talán ő azaz álca aki mögé óvatosságból lépek, aki mögül erősnek érzem magam. Ha Roarke nem lenne, nem tartanék most ott ahol és még az is előfordulhat, hogy most a húgommal és Katerina -val kellene egy helyen lennem. Ezt legrosszabb rémálmaimban sem szeretném.
Roarke gonosz vigyorával és stílusával néztem Calla szemeibe és nyugodt, mégis talán egy cseppet ijesztő hangon szólaltam meg.
- Ne féljen... -hátra döntöm a nőt, lassan- ...adja át magát a táncnak és érezze ahogy olyan érzések veszik körül amilyennek még nem találkozott.
Lassan visszahúztam vámpírtársamat és elkezdtem irányítani a lépéseit, hogy azt a táncot járhassuk el amelyiket terveztem. Be kell vallanom, hogy vámpírokon még sosem alkalmaztam ezt, a vérállatokon pedig még nem volt alkalmam. De Katerina viselkedése alapján, amikor fel-fel kért egy-egy ilyen hangulatos éjszakán erre a táncra, mindig megváltozott. Lehet, nála működött.
Minden egyes apró rezdülését figyeltem miközben lassan táncoltunk. Azt akartam, hogy Calla engedje el magát és adja át testét és lelkét az érzésnek, egy sötét és misztikus érzésnek mely ijesztő, mégis hívogat és ha engedünk neki akkor csodás érzés kerít minket hatalmába. Állítólag. Katerina elmondása szerint legalábbis. Embereknél elég jó trükk, hogy megszerezzük magunknak az illetőt akár táplálkozás, akár más céljából. De, sosem értem ezzel vissza. Csak jó volt szórakozni az emberekkel és érzelmeikkel miközben desszerthez jutott a ragadozó. Ezt a trükkömet csak egyetlen külső személy ismeri még, valaki akit régen láttam.

Meredten figyelem a férfi már-már őrült mosolyát, az én arcom ez mellett nyugodt és inkább már fagyos. Persze a vámpírok kivételes szépséggel rendelkeznek, de egy másik vámpírnak nehezen dőlnek be. Legalább is az erősebbek. Hogy én melyik csoportba tartozom? Majd mindenki rájön időben. Egyik kezem Roarke kezében, a másik a vállán pihen, így nézzük egymás szemét, míg lassan hátra dönt, behunyom a szemem miközben beszél, kiélesednek az érzékeim, aztán lassan visszahúz, elmosolyodom de még mindig csukva vannak a szemeim.
-Ha nem tudnám, hogy olyan jégen állunk amit ismerek, akkor bizonyára félnék. De így kérését nem érzem helyénvalónak Uram.-pillantok fel újra a vámpírra, és hagyom, hogy vezessen az általa kitalált táncban, az én jegemen. Pár lépés múlva teljesen a férfi karjaiba simultam, nem bíztam benne, csak a tánc erejéig, bár nem tudom mit akar elérni ezzel, viszont ha nem figyelek, akkor nagy a valószínűsége, hogy a kis jégparkettünk elolvad, mi pedig megfürdünk. Szóval annyira mégsem mertem magam elengedni. Tudom, hogy ha nem koncentrálok rendesen, akkor a meleg megteszi a hatását, és puff... Na azért bevallom, hogy szívesen csobbanok én a folyóban, de a kifinomult férfit nem úgy ismertem meg, mint aki élvezné a véletlen fürdőt a város közepén. Főleg egy folyóban. Hisz a jégre is olyan nehezen jött... Néha nem értem a vámpírokat. Vagy lehet csak én vagyok ennyire gyermeteg? Lényegében véve mindegy. Míg ezen gondolkodtam arcom a férfi mellkasának simult a tánc közben, szemeim még mindig lehunyva én pedig lassan már csak a ritmusra figyeltem.

- Igen... ez az. Pihenjen csak, zárja ki a környezetét, ne figyeljen másra. Ne törődjön semmivel. A jelen pillanatában legyen. Nem számít mi volt vagy mi lesz egy másodperc múlva, most ennek a pillanatnak a kis töredékében kell legyen, a jelenben.
Hangom már-már kedves volt. Lágy, megnyugtató és biztonság érzetet keltő. Szinte már rutinból jött ez a hangnem és a szavak. Mintha csak egy beprogramozott bábú lennék akibe ezt programozták. Igen, Katerina pont ilyen hatást gyakorol mindenkire. Bele programozza az ember tudatába az akaratát vagy bármit amit akar.
Lassan vezettem a vámpírt miközben tekintetem lesütöttem. A jeget néztem. Egy pillanattal később Roarke ravasz mosolya jelent meg az arcomon és onnantól kezdve úgy vezettem újdonsült ismerősömet, hogy lejöjjünk a jégről. Igyekeztem ezt észrevehetetlenül csinálni, de mégis csak egy vámpírral van dolgom. Nem tudhatom nála milyen hatást érek el, hogy mennyire engedte el magát és a természetfeletti érzékei mennyire maradnak azok a tánc közben.
Roarke nem izgatta volna magát ha Calla nem hoz sikert és nem tudom ellazítani, hogy jól érezze magát. De én, Nate, engem nagyon zavarna ha nem tudom előidézni azt a kellemes bizsergést és megnyugvást amit kellene. Nem akarok csalódást okozni Calla számára, de ez nekem is épp olyan új, mint neki. Egyenlőre csak bizakodom és gondolataimba merülök, próbálom felidézni Katerina szavait azokból az időkből amikor vele táncoltam így. Hátha beugrik valami miközben levezetem a lányt az általa keltett jégről.