CALLA ROSALIE TOR nő
Születési hely, idő: Hollandia - Amsterdam; 1890. 07. 01. (123)
Faj: Homo Sapiens Lamianus
Foglalkozás: Felszolgáló (Seamoor Pub)
Kinézet: Bájos arc, barna szemek, barna vagy éppen szőke göndör haj, telt ajkak, pisze orr, vékony de formás testalkat. Ruhatára általában sötét színekből áll, cipőkből bármit szívesen visel. Haját általában kiengedve hordja, csak és kizárólag nagy eseményekre érzi kötelesnek, hogy feltűzze és formát adjon neki.
Átváltozás:1915. 05. 25. Hollandia - Amsterdam
Aaron Smith változtatott át, hogy aztán "örökre" együtt lehessünk.
Minden egy bálon kezdődött, ahová már úgy mentem el, hogy beteg voltam. Aaron jó vágású férfi, ért a nők nyelvén, sajnos az enyémen is. Persze, hogy tetszett, akkor még bármit megadtam volna érte, hogy megkaphassam. Aztán a sors közbeszólt, még azon az éjjelen. A férfi úgy elcsavarta a fejem, hogy már csak sodródtam az árral. Valószínűleg az elfogyasztott alkohol mennyisége is fokozta könnyelműségem, a férfi ágyában ért a "hajnal", egészen furcsa érzéssel keltem. Már nem voltam beteg, és ember sem. Az a szemét magához kötött a vérével.
Képesség: Hideg- és jégmanipuláció/kriokinézis (A karakter képes csökkenteni saját és környezete hőmérsékletét, esetenként jég-struktúrákat létrehozni)
Jellem: Ha Calla-val valaki először találkozik, akkor megtapasztalhatja hűvös jellemét, nem szeret azonnal barátságokat kötni. Először kiismeri az adott személyt, és levonja a következtetést. Ha rájön, hogy nem bízhat meg benne, akkor többet látni sem szeretné. Viszont fordított esetben, ha úgy hozná a sors akkor bizalmas barátságokat lehet kötni vele, és minden buliban benne van. Ha megbízik valakiben, de elárulják, akkor isten nyugosztalja a szegény lelket, ha Calla elé kerül. A lánnyal mindent meg lehet beszélni, és jó titok tartó, tehát elmondható róla, hogy igazán megbízható. Minden helyzetben állja a sarat, és ha úgy adódik, ki tudja magyarázni magát bármilyen helyzetből, úgy, hogy a valós dolgokat szépen elködösíti. Viszont mivel bátyával igen szoros a kapcsolatuk, és mindent megbeszél vele, így könnyebben át tudja vészelni a nehéz időszakokat. Ha valaki megismeri Calla-t, rájön, hogy nem egy átlag emberrel beszélget. A lány komolyabb, mint a korabeli diákok és sokkal okosabbnak is tűnik. Mindig megfontoltan beszél és cselekszik, de ez mellett nyílt az emberekkel. Nem visszahúzódó, szívesen ismerkedik, de a barátság nála már egy olyan lépcsőfok, ahová nehéz feljutni, de aki oda kerül, az számíthat rá a jövőben, mert kiérdemli a segítségét. Sokszor nagyon makacs és határozott, ezen kívül amit kitűz maga elé célnak, azt meg is valósítja. Mindig megmondja a véleményét és hogy ha a helyzet úgy kívánja, akkor akár erőszakot is alkalmaz annak érdekében, hogy bizonyítsa igazát.
+ Most már a képessége, az elején nagyon sokszor belesült, de most már napról napra ügyesebb, és egyre többet fejlődik.
+ Kardforgatás.
+ Fájdalom tűrő képesség.
- Vámpír létére még mindig kicsit túl érzelmes, sokak állítása szerint ez fogja a sírba vinni. (Örökre)
- Fél hogy újra érezni kezd.
- Az átváltoztatója iránt érzett szerelem.
~ Az egyedülléttől különösen retteg.
~ Fél attól, hogy még mindig naiv és átejthető.
~ A tűz pedig ősi ellensége.
El sem hiszem, hogy idén már 123 éves leszek. Borzasztóan hangzik, de valójában semmi baj nincs vele. Az idő múlásával szép lassan elfogadtam hogy vámpír vagyok. Már nem rágom magam rajta. ANNYIRA!
Akárhányszor eszembe jut, hogy én abban az időben mennyi mindent szerettem volna csinálni, csak olaj a tűzre, és mindig mérges leszek. Aaront a mai napig gyűlölöm azért, pedig azon az ominózus estén mindent megtettem, hogy felkeltsem a figyelmét. Na most annak iszom a "vérét"... És még mert csodálkozni, hogy nem akarok vele maradni huzamosabb ideig. A szüleim, isten nyugosztalja őket, sikítófrászt kaptak mikor megláttak, és persze akkor még nem tudtam uralkodni a vérszomjon sem, hoppá... A szerencsém, hogy egyke voltam, így nem bántottam több hozzátartozómat, de ezt is Aaron számlájára írtam fel. Nem szólt, hogy ez mivel is jár. Szomorú voltam, és nem igazán sikerült felfogni, hogy mit is tettem. Mikor a mesterem felvilágosított, akkor egyszerűen darabokra hullottam. Tombolni, törni, zúzni volt kedvem. Aztán magamba zárkóztam és eldobtam a kulcsot, az sem segített, hogy az idő múltával és az Aaronnal töltött közös pillanatok-napok-évek közben, szép lassan egymásba szerettünk. Vagyis én habarodtam a mesterembe, mert neki már nyílt elképzelése volt a kapcsolatunkról. El akartam tűnni előle, féltem az érzéseimtől, és elég fagyosnak éreztem magam ahhoz, hogy ő ne akarjon velem "komoly kapcsolatot". Hiszen csak cinkostársa lennék én az öröklétben de sosem az a nő akit odaadóan szeretne. Én sosem akartam ezt így...
Egy hevesebb veszekedés alkalmával pedig felszínre tört a képességem is. Először teljesen lefagytam, álmodni sem mertem volna arról, hogy nekem képességem lesz, főleg, hogy ilyen. Aaronnak egy hónapjába került, leszoktatni arról, hogy mindent megfagyasszak ami folyékony halmazállapotú. Szórakoztatónak találtam így nehezen mondtam le a játékomról, eleinte gyakran bosszantott is, hogy erre kényszerített. Meg sem tudom mondani mennyi vér tapad már a kezemhez. Tudom később sem lesz másként, nem fogok megváltozni már sosem.
Itt az ideje, hogy tovább álljak magam mögött hagyva Aaront és minden emlékem. Utam most a káosz uralta Erisbournebe vezet.
Jármű: Matt fekete X6-osFegyver:TőrKiskedvenc:Birman kölyök
Azt tudják csak, hogy egy villanást láttak, aztán a testem minden négyzetcentiméterén egy-egy vércsepp volt. A következő pillanatra már csak én emlékszem, a szüleim halottak. Küldetés volt, végleges és visszavonhatatlan. Katanámról két vércsepp hullott alá, ezennel beavattak. A ház végül a tűz martalékává lett, én pedig elhagytam Hollandiát. Soha többet nem tudtak rólam, se a "barátok", se az ismerősök, sem pedig az ellenségeim. A magam útjára léptem tizenhét és fél éves fejjel, senkitől nem kértem semmit, csak a fegyvereim voltak velem, egyedül jártam a világot. Hol hozzám szegődtek, hol elhagytak, hol pedig megpróbáltak hűvösre tenni, egyik sem érintett meg annyira, mint kellett volna. Mióta megöltem a szüleimet a gránit hozzám képest olvadt meleg fém. Senki sem tudja az esetet, a megfelelő emberre várok, hogy elmondhassam, és végre olyan "bandába" kerüljek, ahonnan nem kell elmennem, mert keményen nem bírom ha rám telepszenek. Eddig egyedül dolgoztam, a csapatmunka nem az én világom. Persze szedtem én össze kisebb nagyobb munkákat, de az sosem olyan volt, kaptam érte pénzt, dicséretet, viszont semmi hasznom nem volt belőle. A behajtás nem az én világom, cselekedni akarok, és ölni. Csendes gyilkos néven emlegetnek sok államban, ennek meg is van a története. Hiszen hangtalanul, az éj leple alatt, de mégiscsak szemtől szemben ölök, a pisztolyomat ritkán használom, inkább csak önvédelemre és nem gyilkolásra, arra ott van a tőröm és a katanám, azok csendben végzik a dolgukat, nem szólnak vissza, egyből cselekednek. Eddig kétszer haboztam, hogy tényleg megtegyem-e amit akarnak tőlem, mind a kétszer meg is sebesültem. Azóta csak olyan munkát fogadok el, amiben biztosan érzem a hasznot. De most megint új város felé veszem az irányt, azt mondják itt mindenben van valami izgalom. A vezér kb annyi idős, mint én meglátjuk hogy jövünk ki, talán még le is telepszem ha arról van szó. Nathan Morrowind... Már felvettem vele a kapcsolatot, meglátjuk mi sül ki belőle, és hogyan fog hozzá állni az én életcéljaimhoz. Nem érdekel, hogy mit háborúznak a külvárossal, csak ölni tudjak, és meglegyen az érdemem, és a pozícióm. A "Csendes gyilkos" ölni vágyik bennem, ismét... Már előre élezem a pengéimet, a mosoly ugyan olyan gúnyos, mint mikor a szüleim haltak meg... Sajnálatos, de muszáj lépés volt, nincs kegyelem többé, főleg annak, aki bántani akar. Lássuk hogy viszonyulnak ahhoz, hogy új ember csatlakozik akiben szinte azonnal kiöltek minden jó érzést ahogy megszületett...
Play by - Nikki Reed
Csüt. Aug. 01, 2013 7:25 pm by Vendég
