Morria

Teljes név: Morria (Smith, Brown, Baker, Miller stb.)

Alias: Morria vagy Tricky

Nem: nő

Születési hely, idő: Sao Pauló, Vila Flávia – Brazília; 1987. július 13. (26)

Faj: Homo Sapiens Lycanthrop – Hiéna

Kinézet: Az emberek először törékenynek látnak. Egy hófehér bőrű, karcsú, bociszemű virágszálnak aki az égvilágon senkinek sem tudna ártani. Angyali kerekded arcocskám van rajta pisze orral és hatalmas zöldesszürke szemekkel. Telt ajkaim puha rózsaszín árnyalatban pompáznak, hajam pedig hamvas, tejfelszőke. Többnyire amikor először megpillantanak az utcán vagy egy bevásárlóközpontban csak néznek rám bambán, tán azt várják pislogjak, hogy elhidjék valódi vagyok, hogy nem csak egy kirakatbábut felejtettek odakint. Egy babát akit vissza kéne vinni a jogos tulajdonosához...

Különleges ismertetőjegy: egy nagyobb, köralakú égésnyom van a bal tenyerében

Öltözködés: viseletében többnyire sportos és elegáns, nőis ruhadarabok is jelen vannak. Kiválló érzékkel olvasztja egymásba ezt a két, merőben eltérő stílust. Olykor farmert hord egy trükkös, elegáns blúzzal és farmerkabáttal. Máskor inkább elegáns kosztümszoknyát ölt, ujjatlan pólóval, bőrékszerekkel és sportcipővel. A lehetőségek tárháza, rendkívüli kreativitásából adódva végtelen.

Családi állapot: házas

Érdeklődés: heteroszexuális

Egészségi állapot:makkegészséges

Vallás: -

Foglalkozás: mindig más de legtovább tolvajként tevékenykedett

Anyagi háttér: összesen 3 098 050 $ „spóroltpénz”; egy fekete Jaguár XKR és egy Erisbourne-i luxus lakás egy felhőkarcoló páholy szintjén


Apa: -

Anya: Dominica Mason; 46 éves; kurtizán

Testvér(ek): Bruce Mason, 27, dealer, ; Heather Mason, 28, pincérnő; Javier Mason, 27, autószerelő; Aeron Mason, 30, színész; Isabell Mason, 23, énekesnő; Even Mason, 21, újságíró

Férjek:  Miguel Bardem, Raul Cidoncha, William Baker, Joseph Brown

Jelenlegi férj: Joseph Brown

Háziállat: -



Átváltozás: a vérátokkal együtt születtem ezért már nem is emlékszem az első átváltozásomra. Csak azt tudom, hogy mióta csak az eszemet tudom egy áldásnak , igazi hatalomnak tartottam ezt az örökséget.

Átváltozott forma: közepes, nyúlánk testalkatom van. Bundám fehér melyet csíkok tarkítanak szemem pedig éjfekete színben játszik.  Őseim nem a foltos hanem a ritka csíkos hiénákhoz tartoztak.

Rang: -

Szubmisszív vagy domináns: domináns

Kapcsolat a klánnal: ugyan csak pár hónapja érkeztem a városba de mégis jó kapcsolatot ápolok a klántagokkal, sokukat már régről ismerem. Rendkívül simulékony(nak mutatott) természetemmel senkinek sem szúrok szemet, ha mégis hát meghátrálok. Egyenlőre nem szándékom senkivel sem összerúgni a port, az idő később majd úgyis nekem kedvez.


Két performance center 952-1-es lőfegyver melyeket általában a combjára vagy az oldalára csatolva hord, esetenként pedig a táskájában.



Jellem: képmutató, fukar, nemtörődöm, néha kifejezetten trehány, máskor idegtépően tisztaságmániás és precíz, gátlástalan, nagyképű, beképzelt, barátságtalan, felszínes, hazug, érzéketlen,  olykor kifejezetten goromba, mindig saját érdekeit tartja szem előtt, furfangos, ravasz, haszonleső,  bizalmatlan, gőgös, elégedetlenkedő, adrenalinfüggő, lusta, gyakran provokál és kritizál, hidegvérű, erős a stressztűrő képessége.

Szeret:
+ pénz
+ olvasni
+ zenét hallgatni
+ természet
+ dráma
+ félelem
+ ha valaki sír
+ játszani mások érzelmeivel
+ rabolni
+ inni
+ színészkedni
+ adrenalin
+ aludni

Nem szeret:
- jókedvűek
- barátságosság
- kedvesség
- enni
- kutyák
- ostobák
- tojás

Félelmek:
~ szegénység
~ vége a válságnak és mindenki boldog lesz
~ bohócok
~ vízbefúlás

Erősségek:
+ páratlan megtévesztő, színészi kézségek
+ jól manipulálja az embereket
+ messziről kiszagolja a veszélyt
+ remek tárgyalóképesség
+ fegyverhasználat

Gyengeségek:
- főzés
- takarítás
- igazmondás
- rajzolás
- úszás
- nem tud bánni a gyerekekkel

Rossz szokások:
~ ha elgondolkodik elkezdi rágni a körmét
~ ha untatják ásítozik, a körmét nézegeti vagy piszkálja a fogát, néha még fütyörészik is
~ alkoholizmus


Egy magas, szőrös és mocskos férfi állt anyám előtt. Én a védelmében bízva mögé bújtam és onnan néztem fel rá, végig Dominicát méregette azzal a bizonyos mosollyal. Belőlem ez akkoriban erős undort váltott ki, nem tudtam mire vélni. Miért néznek rá úgy mint egy darab húsra?
Dominica karja lenyúlt az enyémért, hogy félrelökhessen az útjukból azután pedig karon ragadta az idegen óriást és behívta a háznak nem nevezhető, omladozó vityillónkba. Az emberek megvetően néztek rám, nem értettem miért... akkoriban semmit nem értettem de minden fájt amit ők csináltak. Szúrta, nyomta a mellkasom. Sokszor még be is nedvesedtek tőle a szemeim de úgy tudom ezt nem szabad senkinek sem látnia. Felkeltem a porból, hogy Dominica segítségét kérjem ám az ajtó nélküli nyílás előtt megtorpantam. Nyögést hallottam... Résnyire elhúztam az ajtónyílásra függesztett rongydarabot és bekukkantottam. Az a nagy csupasz test az anyámon feküdt és mozgott fel s alá közben morogva, nyögdécselve.
Nem tudtam mit látok de abban biztos voltam, hogy ez nem lehet jó dolog. Dominica eddig ernyedten lógó keze felemelkedett és intett, hogy menjek ki. Nem volt dühös ez a mozdulat inkább érdektelen, unott. Hátraléptem és elengedtem a cafatot, hogy az ismét elrejthesse a gyalázatos, megfizetett légyottot.

Nehéz volt a negyed határain átjutni, el volt kerítve. Mintha az államnak titkolnivalója lenne. Falak mögé zárták az ország szemétdombját, ennek ellenére ma is sikerült kijutnunk a gazdagok negyedébe. Itt busás bevételt remélhettük, természetesen nem koldulással szereztük meg betevőnket. Akkoriban ugyanis a koldulókat letartóztatták hiszen egyértelmű volt, hogy honnan jöttek. A törvénytelen átkeléseket elég komolyan büntették.
Mi tolvajok voltunk, méghozzá elég ügyesek. Tudtuk kiktől lehet lopni, volt egy szabályunk mely szerint tilos a leggazdagabbaktól elvenni. Tudom furcsa de ők mindig résen voltak, ha tőlük loptál biztosra vehetted, hogy el fognak kapni.
Eleinte nagyon nehéz volt a külsőnk egyáltalán nem volt odaillő, rögtön kiszúrtak bennünket ezért  az első pár összelopott petákunkból ruhát vettünk, amelyeket igyekeztünk tisztán tartani. Mindig úgy készültünk a Villa Flavia elhagyására mintha egy nagybetűs ünnepre készülnénk. Alaposan megtisztálkodtunk, felvettük a legszebb ruhánkat. Úgy csináltunk mintha nem abban a pöcegödörben éltünk volna, mintha nem a szemétből ettünk volna. Eleinte jó móka volt, egyfajta maszkabál később pedig már nem azért csináltuk mert muszáj volt, megtetszett nekünk ez az egész. Vágytunk erre a teljesen más, fényűző életre. Amikor időnk engedte megfigyeltük a gazdagokat. Megfigyeltük milyen peckesen járnak, felszegett fejjel és összeszűkült szemekkel, mintha haragudnának a világra. Mindannyiunk ezerszer inkább cserélt volna a legszegényebbükkel is ígyhát nem tudtuk mire vélni a dühöt a szemükben. Mindenük megvolt mégsem tudtak boldogok lenni, aranypalota, menő járgány, pénz, pénz és pénz. Most már értem őket...

Végre, erre a napra vártam mióta csak az eszemet tudom! Izgatottan kapkodtam jobbra-balra a fejem. Elhagytam a jól ismert falat méghozzá törvényesen és örökre! Nem tudtam pontosan hova megyek de nem is érdekelt, most csak az számított, hogy elhagytam ezt a helyet.
- Miguel már nagyon vár téged – mondta a mellettem ülő idegen cseppet sem őszinte mosollyal. Egy darabig rámeredtem de nem mondtam neki semmit.
- Mi az szépségem? Csaknem egy néma lányért fizettünk ennyit?!- vonta fel a szemöldökét, most már kezdett dühös lenni. Én megrántottam a vállam mire megkaptam tőle az első pofont. Döbbenten pislogtam a férfira aki ekkor megragadta a felkarom, erősen megszorította és annál fogva húzott magához közelebb.
- Ide figyelj, ha kérdezünk valamit neked válaszolnod kell! Azt teszed amit mi mondunk, értetted?- mordult rám furcsán rekedtes, mély hangon.
- Értettem – hangzott végül el a válaszom. Egy férfi tulajdona lettem és csak azután értettem meg igazán mit jelent ez. Ő volt az első férjem Miguel Bardem jobbkeze.

- Hölgyem, figyeljen ha nem képes rám figyelni és legfőképpen ha nem mond semmit életfogytiglanra is ítélhetik! – csapott az asztalra az ügyvédnő. A 40-es évei végén járt már, a ruhái kopottak voltak és mindig valami meglepően bűzös parfümöt lötykölt a kézfejére és dekoltázsára. Volt 3 gyereke, egy alkoholista férje és egy álma, hogy talál magának egy izmos, jóvágású szeretőt aki majd kivakarja a sz@rból. Az emberek olyan nevetségesek.
- Morria Bardem...- kezdte a nő ingerülten mire felnéztem rá.
- Csak Morria – szakítottam félbe. A nő egy lemondó sóhajt követően becsukta a vaskos iratgyűjtőt. Levette a szemüvegét majd előrébb hajolva egyenesen a szemeim közé nézett.
- Ugye tisztában van vele, hogy nagyon nagy bajban van?- kérdezte. Valamiféle őszinte sajnálat csillogott a szemében, meglepő volt tekintve, hogy egy gyilkossal ült szemben. Bólintottam...

Raul Cidoncha egy jóképű, gazdag férfi. Csupán annyi gond volt vele, hogy az érzelmi intelligenciája túlzottan magas volt ellentétben a szellemi képességeivel. Eleinte biztos voltam benne, hogy ’homokos’ de aztán az együttléteink során mindig meggyőzött róla, hogy a nőket szereti. Mindenesetre sosem aggódtam amiatt, hogy elhagy egy másik nőért.

A limuzin megállt a vörösszőnyeg mellett, a férjem megfogta a kezem és megszorította. Mindig ezt csinálta, azt jelenti, hogy viselkedjek jól. Már nem is kell mondania. Az ajtó kitárult ő pedig kiszállt a puccos járgányból, a vakuk fényárba borították az egész testét. Csodáltam, hogy nem patagzanak a könnyei azonban ő ezt már megszokta. Eleinte számomra is furcsa volt de ezen az estén nem volt helye könnyeknek. Williem felém nyújtotta kezét, sóhajtottam majd megragadtam azt, hogy magával ránthasson a fényárba. Az emberek őrjöngtek, mikrofonokat toltam az arcunkba én meg csak mosolyogtam amíg be nem görcsölt az arcom. A mellettem álló férfi sziporkázva válaszolta meg az összes kérdést. Egyszer sem jött zavarba...

- A r0hadt életbe Morria, válaszolj! A feleségem vagy, szükségem van a jelenlétedre. Tudod, hogy milyen fontos üzleteket kell most megkötnöm. Neked erről... fogalmad sincs erről a nyomásról. – hadonászott össze vissza John.
- Erisbournebe költözök – ismételtem magam. A férfi sarkon fordult és az általam használt fotel karfájára támaszkodva hajolt közel hozzám.
- Miért pont oda?- kérdezte suttogva, éreztem édes, meleg lehelletét a bőrömön. Kétségkívül Ő volt az a férfi akiben minden erény megtestesült. Jóképű, erős, jó kiállású, karizmatikus, intelligens, érzéki, megértő és humoros figura.
- Levegőváltozásra van szükségem – mondtam.
- Sssz...- csusszant ki ajkai között e lenéző szisszenés – hülyének nézel?! – kérdezte. Minekután nem válaszoltam megrázta a fejét.
- Menj ha ettől jobban érzed majd magad – lökte el magát tőlem. Mintha szükségem lenne az engedélyére... Mindez felesleges cirkusz volt, csupán formalitás. A feleség és férj szó számomra már olyannyira megkopott és unalmassá vált, hogy szinte semmiféle köteléket nem jelent számomra. Csak egy férfi akinek megkaptam a nevét egy időre, egy férfi aki azt hiszi, hogy a társa vagyok az életben. De vajon milyen társ lehetnék én?!

Előtörténet elfogadva. Lakhelyed a Bársonyéj Klánházban az 1-es szoba.

Kellemes játékot!