Nappali

A likantrópok ebben a nagy közös szobában töltik szabadidejüket a klán többi tagjával. A szobában rengeteg fotel és kanapé van, televízió, biliárdasztal, valamint egyéb szórakozási lehetőségek és játékok.

Megérkeztem Erisbournebe, nem pont olyan volt mint a képeslapokon vagy a puccos utazási irodák fényképein. De hát tudjuk, hogy az ilyen pénzhajhász sakálok szépítenek az igazságon, jelen esetben ez az azonban egyenesen ferdítés volt. Már nem számít örülök, hogy itt vagyok. Washingtonban már szinte folytogatott a levegő, minden olyan nyomasztóan ismerős és egyszerű volt hiszen 5 év hosszú idő.
A ruháim kipakolását követően a nappalit céloztam meg, nem feltétlenül ismerkedés céljából csupán, hogy semlegesebb környezetben nyújtóztathassam ki fáradt végtagjaim. Szerencsére a közösségi helység üres volt, értetlenük vontam fel szemöldököm. Úgy tudtam Erisbourneben rengeteg vérállat él, hol vannak ezek mind egyszerre? Csaknem épp egy nem mindennapi kalandba csöppentem?!
Leültem a kanapéra, bekapcsoltam a TV-t és feldobtam a lábaimat az asztalra. Ezt a szokásomat egyik férjem sem tudta elfogadni ennek ellenére képtelen vagyok leszokni róla. Nem látok semmi undorítót abban ha valaki a puszta lábát az asztalra teszi, a sáros csizma persze már más tészta. Attól engem is kiráz a hideg.
A TV-ben épp valami híradóféleség ment, a bemondónak szörnyen elcs€szett volt a fizimiskája, a hangja elálmosított. Félrehúztam a számat, csak ekkor pillantottam meg az asztalra helyezett pörkölt mogyorót. Végleg elvesztettem az érdeklődésem a televízió iránt így azt meglelve a tákapcsolót ki is kapcsoltam. Előre hajoltam és kivettem a szépen megmunkált üveg tartóból egy szem mogyorót, egy darabig csak nézegettem, forgattam majd végül a számba tettem és elkezdtem rágódni rajta. Ez volt az első falat amit ma megettem...
Az asztal alatt megpillantottam egy rongyosra olvasott könyvet s állapotából arra következtettem, hogy jó olvasmány lehet ha ennyit forgatták. A másik lehetőség, hogy csak a billegő asztal lábát támasztották ki vele, derítsük ki. Ismét előrehajoltam, hogy birtokba vegyem a papírköteget. Kicsit ragadt a borító de ez nem tántorított el, feltett szándékom volt, hogy beleolvasok ebbe a könyvbe. Hátradőltem és lapozgatni kezdtem, valami vacak kriminek néztem a bírtója alapján de az első pár oldalon átszenvedve magam kezdett megragadni a kirajzolódóban lévő sztori. Talán mégsem volt ez olyan rossz választás.
Most sikerült lenyelnem a mogyorót amin mindezidáig rágódtam, képtelen vagyok gyorsan enni. Gyermekkoromból maradt meg ez a túléléshez szükséges berögződés, minél tovább rágod annál többnek tűnik ezzel talán egy kicsit be tudod csapni a tested, önmagad és elhiszed, hogy nem az éhhalál küszöbén állsz hanem igenis jó sorsod van. Ilyenkor nincs más választásod mint hazudni magadnak, mint oly sokszor.

Az erdőtől egy jó fél mérföldre álltam meg egy keveset használt lehajtónál. A megállásban segített a szalagkorlát, a hirtelen megállástól pedig jócskán megfejeltem a kormányt. Az orrom fájdalmasan reccsent, a duda pedig megszólalt. Azonnal ellenőriztem a visszapillantó tükörben nem tört -e el, vagy nem vérzik -e, de szerencsére kutya baja se lett a tökéletes nózimnak. Azért egy kicsit fájt, ezért megdörzsöltem.
Vevának semmi baja nem esett... és miért? Mert volt annyi esze, hogy bekösse magát. Jó, mondjuk én se előre terveztem, hogy így fogok megállni. Most viszont kezdeni kellene valamit ezzel a kocsival... lopás, rongálás, ujjlenyomatok, hajszálak... mi legyen? Pucoljuk ki? Hajtsak egy szakadékba és ugorjak ki az utolsó pillanatban? Gyújtsam fel?
- Felgyújtjuk a kocsit - jelentettem ki, de látva a Veva arcára kiülő rémületet, hozzátettem - Csak én. És nem most. Itt hagyjuk, nem fogják elvinni. Aztán, mikor meglépünk, felrobbantom. Elég nagy lesz a zűrzavar, hogy senkinek ne tűnjön fel a busz.

Azzal kiszálltam, levettem a tűsarkúim és a táskámba süllyesztettem, megvártam Vevát, majd átadtam neki a retikülöm.
- Nagyon vigyázz rá, jó? Eredeti kígyóbőr. Majd én viszem a csomagokat... és téged - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon. Végtére is, csak egy ember. Ha még rá is várnom kell, mire átszeli az erdőt, sosem érünk oda.
Néhány szerencsétlen próbálkozás után Veva felugrott a hátamra, karjaimmal megtámasztottam és tartottam a térdhajlatánál, miközben a szatyrokat is fogtam.
- Karold át a nyakam nyugodtan. Kapaszkodj, Veva. Seperc alatt ott leszünk.
Azzal nekiindultam egy emberhez képest nagyobb sebességgel, futva. Könnyűszerrel elbírtam Vevát és a bevásárlószatyrokat is, csak a cipőm nélkül volt kicsit kényelmetlen így, emberi testben. De hát a nyakam azért nem akarom most kitörni, pláne nem Veváét.

Az út nem tartott tovább 15-20 percnél, a fák takarásában megálltam és letettem a lányt, majd átadtam neki a szatyrokat. A fák mögött már látszott a klánház, ezért felvettem a cipőimet és felszegett fejjel, büszkén lépdelve elindultam, Veva követett. Mivel már kellemes volt az idő, még csak meg se izzadtam. Olyan méltóságteljes voltam még így, cifixiben is - sőt, annál inkább - amennyire más nem lett volna az. A klánház előtt ácsorgó csoport a cókmókjaikkal együtt köszöntött, csak biccentettem, majd berohantam a nappaliba.
- CAAR-MEEN! - álltam meg a szőnyegen és üvöltöttem olyan hangosan, ahogy csak bírtam (ami nem kis hangerő volt...).

Még nem egészen tértem magamhoz és jöttem rendbe a durva kocsikázástól és még durvább megérkezéstől, mikor Cherry újra sokkolt az ötletével. Nem igazán tudtam mit szólni a dologhoz, tehát csak álltam kukán, hol a nőre, hol a járműre pillantva. Azt hiszem sajnáltam szegény autót, hogy így járt. És persze a tulaját is.
Cherry következő elgondolása is furcsa volt, kellően zavarba ejtő. Persze, ő nem volt embert és egészen elképesztő dolgokra volt képes ezáltal... de valahogy ezek a helyzetek akkor is zavarba ejtőek voltak. Nem tudtam hogyan kéne reagálnom, mi természetes, mi nem az. Így hát hagytam magam sodródni, bízva benne, hogy azáltal minden úgy alakul, ahogyan kell, a dolgok elrendezik önmagukat.
Pár kellemetlenül ügyetlen próbálkozás után átkaroltam a nyakát. Válaszom csak hümmögtem neki, többre nem tellett tőlem, közben nagyon vigyáztam a táskájára. Amint sikerült kikapcsolnom a töprengő agyam, élvezni kezdtem a futást. Nem is tudom, olyan gyermeki, nosztalgikus érzés volt így közlekedni. Ez egy kicsit elszomorított, hiszen korábban ilyesmiben nem volt részem. Nem nagyon tudtam hová tenni magamban a dolgokat. Se a likantrópokat, se a jelenlegi helyzetem, se Cherryt, még csak azt sem tudtam pontosan, hogy milyen kapcsolat is van közöttünk. A főnököm volt, de annál sokkal törődőbb és kedvesebb volt velem. Még megfejtésre várt előttem a személyiségek, de egyre inkább megszerettem és nőttön-nőtt a ragaszkodásom hozzá. Pillanatnyilag az életemben ő jelentette a biztonságot és rendet. 
Észre sem vettem és megérkeztünk, alig tűnt az út pár percnek. Összehúztam magam kicsit, nem nagyon ismertem még a lakókat Carmenen és Cherryn kívül. Félszeg mosollyal haloványat bólintottam a kint ácsorgóknak, miközben követtem a házba Cherryt, akinek egyszerűen nem bírtam nem csodálni a kiállását, kisugárzását. Az első gondolatom az volt, hogy az élelmet össze kellene csomagolni, biztosan jól jön az még, ne maradjon itt feleslegesen. De nem mertem magamtól cselekedni, így, miután Cherry hangosan Carmen után kiáltott halkan megkérdeztem.
- Csomagolhatok gyorsan valami ételt az útra? - nem akartam feleslegesen húzni az időt, csak olyat tenni, ami hasznos és segíti az ügyet, tehát megvártam, amíg utasítást kapok bármire is, legyen értelme annak, hogy itt vagyok.

Vagy 40 oldalt elolvastam mikor feltűnt, hogy milyen kihalt a klánház...túl izgalmas ez a fránya könyv. Az ölembe eresztettem az olvasmányomat s szemöldök ráncolva tekintettem körbe. Az nem lehet, hogy mindenkinek egyszerre akadjon dolga. Vagy valami nagy vérállatbulit rendeztek az új arcokat pedig kihagyták a dőzsölésből? Ebben a pillanatban robbant be egy kissé alul öltözött nőszemély a nappaliba, úgy üvöltött mint egy kocsmárosné. A belőle sugárzó magabiztosság és erő azonban megkérdőjelezhetetlenül adta tudtomra, hogy ez a nő valami magas rangú személy lehet. Egy Carmen nevű illetőt keresett, aki nyilvánvalóan nem én voltam így hát csak ültem ott bambán pislogva az újonnan érkezettre. Ekkor jelent meg egy újabb lány aki valami útról hadovált. Most már végképp úgy éreztem túl kényelmes, hogy itt ücsörögjek miközben ők olyan izgatottak. Biztos voltam benne, hogy valami nem stimmel. Abszolút lemaradtam...
Felkeltem hát a kanapéról, a könyvet az asztalra tettem és odasétáltam a nőhöz. Fogalmam se volt miként reagál, úgy tűnt nagyon sietős az a bizonyos út hát csak gyorsan mindenféle kéznyújtás nélkül, egy bólintást követően mutatkoztam be.
- Morria vagyok, nagyon örvendek. Segíthetek esetleg? - ajánlottam fel rögtön segítségem, hogy ne érezzék úgy csak hátráltatom őket fecsegésemmel. Azt világ életemben rühelltem ha  alkalmatlankodónak gondoltak.

Miután Carmenért üvöltöttem, vártam és füleltem, hogy jön mikor végre. Közben Veva surrant mellém és megkérdezte, pakoljon -e valami ennivalót. Akkor azonban ismét megszólítottak, a meglepetéstől szinte ugrottam egyet... ezért Vevának csak hümmögtem valamit, hogy tegye, ahogy gondolja, feltéve, hogy nem tart túl sokáig.
Egy számomra ismeretlen - és csontsovány! - lány jött oda és mutatkozott be.
- Szia, Cherry... - mondtam, közben fel-feltekintgettem a lépcsőn, hogy hol van már Carmen. Megráztam magam, ez a nagy rohanás nem tesz túl jót... vettem egy mély levegőt, majd kicsit összeszedettebben fordultam felé.
- A Vadak Úrnője és a Bársonyéj Klán reinája vagyok - ajánlottam magam, bár sosem volt ínyemre ez a címes játék, ő ugyebár még nem ismert.
- Te miért nem vagy odakint a többiekkel? - kérdeztem. Csomagot sem láttam nála. Olyan nyugodtan ücsörgött itt, mintha nem is éppen egy vészhelyzet közepén lennénk...
Ekkor dübörgött le Carmen a lépcsőn a kezében két közepes méretű bőrönddel. Lerakta őket, majd odarohant hozzám.
'- Magának is bepakoltam señorita!
- Köszönöm - böktem oda, majd ismét Morria felé fordultam, ekkor esett le ugyanis, mi a gond vele. Valószínűleg új.
- Ne haragudj, gondolom nem ilyen fogadtatásra számítottál... jómagam sem lennék ennyire szétszórt, ha nem éppen néhány fegyveres egység tartana errefelé. Elhúzzuk a csíkot egy kis időre. Remélem tudsz jó gyorsan pakolni... velünk kell jönnöd, nem maradhatsz itt. A többi hivatalos izét meg körbevezetést meg mindent megejtjük utána. Most egy picit süttetjük a hasunkat Miamiban... - derült fel végre nekem is az arcom erre a magvas gondolatra - Hozz fürdőruhát! Vagy ne.
Én részemről csak a felét hozom el. Épp akkor érkezett meg a busz és Veva is elkészült, ezért őt a többiek nyomában fel is tereltem a buszra. Morria nagyon hamar visszaért, de én ismét logisztikai falakba ütköztem: ott volt még a kocsi. Vevát nem vihettem magammal, Carment sem, mert valakinek vigyáznia kellett a káposztára a kecskék között.... vagy a bárányra a farkasok között és nem is annyira átvitt értelemben. Morriához fordultam reménykedve, hogy ő nem egy afféle anyámasszony katonája, kis finomkodó lady.
- Pakold fel te is a cuccod. Én addig gyorsan elrejtem a házakat és áramtalanítunk. Azután... kéne egy kis segítség. Remélem csíped a lángoló kasznit - kacsintottam rá. Nem tudom miért, kicsit felvillanyozott, hogy felgyújthatom azt az autót.

A figyelmem felkeltette egy eddig sosem látott, szép nő, aki rögtön Cherryhez fordult. Hirtelen nem tudtam mit csináljak, ezért motyogtam valamit, amit akár vehetett köszönésnek is. Nem akartam udvariatlan lenni, de ez most így sikerült részemről, így inkább gyorsan hallgattam Cherryre és eliszkoltam a konyhába. Utáltam, hogy ilyen béna vagyok a társas interakciókban és nem tudok mit kezdeni a helyzetekkel. Sebtében összepakoltam mindent, amit csak tudtam és két megpakolt szatyrommal újra kiléptem a nappaliba. Addigra Carmen is megkerült, valószínűleg váltottak pár szót Cherryék is, mégis épp időben elkészültem ahhoz, hogy a reina felpakoljon mindenkit, köztük engem is a buszra. Nem volt se időm, se lehetőségem még csak az ellenkezés gondolatát sem kifejleszteni magamban. Pedig kicsit eluralkodott rajtam a pánik, amikor végigpillantottam a buszon. Gyorsan elfoglaltam az első ülést és kínomban elkezdtem matarászni a szatyrokban, mintha valami rettentő elfoglalt lennék. Ez oldotta egy kicsit a feszültségem, le kellett kötnöm a gondolataim. Szerencsére aztán Carmen foglalt helyet mellettem és ez újfent adott egy kis belső megnyugvást. Persze vele sem tudtam kommunikációt kezdeményezni, de ő is szótlanabb teremtés volt, mellette nem volt kínos a csönd, és ezért kifejezetten szerettem a társaságát.

Ahogy sejtettem a Vadak Úrnője, a neve Cherry. Rögtön meg is kérdezte miért nem vagyok a többiekkel de úgy gondoltam nem válaszolok, valószínűleg rövid időn belül magától is rájön. Nem is tartott sokáig míg rádöbbent, hogy még sosem látott. Ekkor megjelent a nő akit keresett, Carmen. Két bőrönddel caflatott le lihegve a lépcsőn. Cherry ismét hozzám fordult, hogy mentegetőzzön... nem tudhatta, hogy az ilyesmi engem egyáltalán nem foglalkoztat.
- Nem számítottam semmilyen fogadtatásra - mondtam végül majd egy bólintást követően sarkon fordultam. Nemsokára be is értem a szobámba ahol bepakoltam pár holmit, egy közepes táskában minden elfért. Nem szoktam túlzásba vinni az ilyesmit, ha valamire szükségem lenne "odaát" megveszem magamnak. Miután visszaértem Cherry megkért, hogy pakoljam fel a dolgaimat a buszra. A vele érkezett lányt követve elértem a buszhoz. Felszálltam és egy üres ülésre dobtam le a cuccaimat, ezt követően levettem a magassarkúmat. Valahol mélyen sejtettem, hogy útban lesz. Végül visszasétáltam Cherryhez, egész idő alatt a lángoló kaszni kifejezésen agyalva. Vajon miért kell a nagy sietségben még tűzijátékot is rendezni?!

Miután mindenki kész lett, Veva és Carmen felszállt, én beszéltem a buszvezetővel a találkozási pontunkat illetően. Morria is bepakolt, megkértem, hogy sétáljon el a legközelebbi úthoz. Voltak az erdő szélén betonutak, mára egész járhatatlanok, de a csatornarendszer megmaradt. Miután Morria elindult, ellenőriztem, hogy minden áramtalanítva lett -e és be van -e zárva minden ajtó és ablak. Azután lementem a Klánház alagsorába és egy speciális berendezésen lenyomtam néhány billentyűkombinációt, melyek csak az én és Loki ujjlenyomatának engedelmeskedtek. Erre a klánház és a mobilházak süllyedni kezdtek a föld alatti rejtekhelyükbe. Büszke voltam magamra, hogy gondoltam erre még hónapokkal ezelőtt, sőt, már ki is próbáltam. Ha most kerülne rá sor, tuti beütne valami gigszer. A főkapcsolót is áramtalanítottam, majd egy elemlámpával a csatornákon át egészen az útig jutottam, ahol reményeim szerint Morria már várt. Mikor kinyomtam a csatornafedelet és kimásztam, ő már valóban ott volt.

- Hű, ez gyors volt - bólintottam elismerően. Valószínűleg futott és úgy tűnt, meg sem kottyant neki ez a pár mérföld. Bár, hogy őszinte legyek, nekem sem. Viszont meg kellett tennünk még pár mérföldet a kocsiig.
- Hát akkor... induljunk - kezembe vettem a retikülöm, amibe a cipőim süllyesztettem még a csatornás kaland előtt és futni kezdtem Morriával az út mentén. Közben igyekeztem neki felvázolni a tervet.
- Sajnos ez egy ilyen rohanós nap. A kocsival lemegyünk a pályán kb. fél mérföldet és a felüljáró közelében kell felrobbantanunk. Ott van egy csatornafedél, az alagútban keresztben át tudunk vágni és ha elég gyorsak vagyunk, meg tudjuk előzni a buszt. Az első pihenőhelynél meg szépen mindenkire rájön a h*gyozhatnék és elég nagy lesz ott a kavar, hogy észrevétlenül felszálljunk. Kerülnünk kell az embereket, a tekinteteket. Nem lesz könnyű - néztem végig a lányon, feltűnő szépség volt. Talán ha egy kicsit összesároznánk... nem, még akkor is túl szép lenne. Rólam, meg a keresztül-kasul kivarrt bőrömről nem is beszéljünk.


Minden a terveink szerint alakult. Morria végig egyetlen szót sem szólt. Én még próbáltam vele beszélgetést kezdeményezni, de úgy tűnik hallgatag személyiség. Úgy elegem volt már ebből... Veva is, Carmen meg most ő... hiányzik Loki. Vele lehet hülyéskedni, ő csillogó szemekkel robbantott volna velem autót. Sőt, még tréfálkozott is volna rajta.
Mikor felszálltunk a buszra, a legtöbben már a helyükön voltak. Igyekeztem kényelmes, klímás buszt venni - igen, venni, ez a busz mától a miénk... -, de totál kivoltam még így is. Én a magángépemet akarom pezsgővel, kaviárral és a körülöttünk ugráló személyzettel! De persze, mindenki nem fért volna fel, azt meg nem lehet, hogy a plebsz külön utazik. Mert akkor kezdődne a hőbörgés. Gyűlöltem az áldozatokat, amiket hoznom kellett.
- Mindenki megvan? - kérdeztem, mielőtt elindultunk. Láttam, hogy legelöl ült Carmen, mellette pedig Veva. Alig láthatóan megpaskoltam Carmen vállát köszönetnyilvánításként, hogy vigyáz a kedvenc kis emberünkre. Bár ha nagyon akarnák a többiek, Carmennel együtt játszva tépnék szét. Carmen ügyes volt, de kémnek sokkal ügyesebb, mint harcosnak vagy védelmezőnek.

//Más országok, városok/Miami//

Cherry tüzetesen elmagyarázta nekem, hogyan és merre menjek. Egy autóroncsot kellett kerestem, az volt a Vadak Úrnőjének következő célpontja. Csak egy darabig haladtam az úton, Cherry utasításait követve a csatornarendszerben folytattam utamat. Hamar odaértem mivel futottam, szerencsére jól bírom a fájdalmat így csupasz talpamba fúródó kavicsok és más éles tárgyak sem lassítottak le. Kiskoromban, mivel nem volt cipőnk mindig mezítláb jártunk, azt hiszem 12 éves lehettem amikor megvettem magamnak életem első cipőjét. Egy szakadt, öreg, használt darab volt de annyira örültem neki, hogy nem törődtem a gazdag negyed ficsurjainak csúfondáros szavaival. Az enyém volt, igazán az enyém. Magam kerestem meg rá a pénzt... legalábbis átvitt értelemben.
Nem kellett sokat várnom a bűntársamra, kisvártatva ő is megérkezett a találkozási ponthoz. Nem semmi tekintve, hogy ő nem egyenesen ide jött. Kiadta az utasítást melyből azt hámoztam ki, hogy a kocsi még odébb lesz. Az úton alaposan leírta mit, hogyan kéne csinálnunk. Én végig hallgattam a megfelelő pillanatokban pedig bólintottam, hogy értse vettem a lapot.


Végeztünk a piszkos munkával és egyenesen a pihenő felé tartottunk. A nő egész úton próbált szóra bírni de tekintve, hogy nem kenyerem a mondandóm bő lére eresztése nem bizonyultam jó társaságnak. A pihenőhelyen lemostam a talpamat majd magam is felszálltam a buszra és elfoglaltam a helyemet. Egy ablak melletti ülést sikerült lefoglalnom de szerencsémre egy pacák mellém is telepedett és egész úton nyomta a sódert. Jól kezdődik ez az út...

//Más országok, városok/Miami//