Aranycsarnok

A Sziklakastélyba belépve a hatalmas, díszes és csillogó aranycsarnok az első, ami a látogatók szeme elé tárul. A falak festésének szegélyei, a bútorok és tárgyak díszes csillogásáról, aranyozott szegélyeiről kapta az aranycsarnok a nevét. Itt igazítják útba a vendégeket, illetve ebből a csarnokból a felfelé vezető lépcsőkön át lehet eljutni az egyes lakrészekhez.

Kényelmesen ülök limuzinomban. Minta még új lenne, hibátlan. Egyedül az illata olyan, mint tulajdonosáé. Elég sokat utaztam már ebben a jó öreg járgányban, de nem baj. Szeretem, még akkor is ha csak utazom benne. Igazán megkedveltem, vigyáztam rá. A sötétített ablakokon belátni nem lehet, a fekete limuzin csendesen megy az úton, mintha csak árny lenne. A csomagtartóban bőröndök utaznak, míg a lábamnál egy koporsó. Az én koporsóm. Egyik kezemmel könyökölök és támaszkodom. Egyik lábamat a másikra helyeztem. Kényelmesen ülök miközben szabad kezemben egy pezsgős üvegben vért tartok. Szokásosan most is öltöny van rajtam, elegánsan öltöztem, mint mindig. Halk, disco-ba illő zene szól miközben elegánsan bele-bele kortyolok poharamba és nézek előre.
- Már nem vagyunk messze, Uram. -szól hátra Mr. Rubbin a nem csak bizalmasom és komornyikom, de még a sofőröm is. Még a visszapillantó tükörbe sem nézett bele, az utat figyeli. Már megszokta az éjszakai vezetést és ébrenlétet, de sosem vártam el tőle, hogy egész éjjel fenn maradjon. Kivéve persze a különleges alkalmakat. Bár nem reagáltam Mr. Rubbin szavaira, tudta, hogy tudomásul vettem. Valóban nem telt bele sok időbe és máris a város utcáin autókáztunk. Áthajtottunk a városon és a vámpírok területe felé vettük az irányt. Jó pár perccel később megálltunk. Míg sofőröm kiszállt, hogy kinyissa nekem a limuzin ajtaját én nyugodtan megittam az utolsó kortyot a poharamból és helyére tettem. Kinyílt az ajtó és én lassan, nyugodtan és elegánsan szálltam ki a limuzinból, mint mindig. Megigazítottam zakómat és arrébb álltam. Mélyen magamba szívtam az itteni levegőt miközben behunytam a szememet. Tudtam, hogy Mr. Rubbin egyedül is boldogul és tudja mi a dolga így fogtam magamat és bementem új otthonom ajtaján. Elismeréssel tekintettem végig a termen. Be kell ismernem szép látvány fogadott. Egy kissé túl díszített, de nem is baj az. Remélhetőleg a szobám már jobban tükrözi majd az én stílusomat. De, mielőtt körbejártam volna a kastélyban vagy a kertben, előbb ezt a termet nézem meg alaposabban. Lassan sétálni kezdek és alaposan szemügyre veszek mindent.

Ami azt illeti, nagyon be voltam rezelve, új a hely, és Cam is velem van, rá még azért figyelni kell, hiszen néha képtelen kontrollálni a vér iránti vágyát, és olykor gyilkol. De már leszokó félben van. Legalább is nagyon remélem. Most épp valami általa választott zenét hallgatunk, nekem már a fejem is lüktet tőle, és lehúzott ablaknál élvezem a kora nyári levegőt. Már látszik a kastély, gyönyörű, de engem így elsőre megijeszt. Cameron nyugtat, hogy semmi baj nem lesz, de ez nem hat meg, ismer, és tudja milyen vagyok. Igaz Hollandiában csak titokban találkozhattunk, a teremtőm nem nézte jó szemmel, hogy esetleg más férfi is a közelemben legyen. Nem telt bele tíz perc, és leparkoltam a matt fekete x6-ost Hedgecliff előtt. Cam viszont már hajthatatlan volt, amint megállt a kocsi pattant ki, és egy arcra puszival el is szelelt. Tudtam, hogy most órákig nem látom, de legalább lesz egy kis nyugtom tőle. Túl rámászós, ezt pedig nem bírom. Nekem kell a tér, és ez van. Kikaptam a kocsiból a sporttáskám, nem hoztam sok cuccot magammal, mert úgy gondoltam, hogy majd itt a városban megveszem a többit. Acélbetétes, fekete miniszoknya, fekete dekoltált felső látható ma rajtam, a hajam lágyan omlik a vállamra, kevés sminkkel intéztem el az arcomat. Percekkel később, már beléptem a kastély ajtaján, és egy igazán érdekes terembe tévedtem. Annyira lenyűgözött a látvány, hogy előre nézni nem volt időm, ahogy fordultam már ütköztem is bele valakibe.
-Hogy a f3ne vinné el.-jajdultam fel, ahogy a fenekem a járólappal találkozott. De már álltam is fel, nem vagyok törékeny virág.
-Elnézést kérek, nem szándékoztam frontálisan ütközni, kicsit elbambultam.-vonom meg a vállam, aztán hátralépek. Valahogy nem kívánok más pasi közelében lenni.

Lassan sétálok a teremben és nézelődöm. Hallom, hogy valaki más is belép ide, de nem fordulok felé. A magam dolgával foglalkozom egészen addig amíg ez a valaki belém nem jön. Mintha egy autó száguldott volna neki egy kidönthetetlen fának. Én voltam a fa míg ez a bizonyos valaki az autó. Nem állítom, hogy összetört volna, de a lényeg az ott van. Én nem mozdultam, meg sem rezdültem. Annál inkább lepődtem meg. A hang irányába fordulok és bebizonyosodik számomra, hogy egy hölgyemény jött nekem. Valahogy sejtettem. Felsegíteni nem kellett, szinte azonnal fel állt magától. Rezzenéstelen arccal álltam és mértem végig a nőt, majd kezem nyújtottam felé.
- Nem probléma, mindenkivel előfordul. Roarke von Tessel, üdvözlöm. -mutatkozom be mondandóm végére. Ahogy végig néztem a nőn arra tudtam következni, hogy vagy szórakozó helyről jött, oda készül vagy a sötétebb munkákban jártas. Nem lenne egyikkel se problémám. Mindenkinek a maga dolga eldönteni, hogy milyen munkát űz. Elvégre jómagam sem vagyok egy angyal. De, ne ítéljünk első látásra, mert akkor nagyot eshetünk. Lássuk, van e kedve beszélgetni. A nekem jöveteléből ítélve vagy egy kissé figyelmetlen nő vagy ő sem volt még itt túl sokszor. Bármelyik legyen is, biztos vagyok benne, hogy ha van hozzá kedve akkor letudunk ülni és beszélgethetünk. Egy jó körbevezetés és tájékoztatás nem ártana, de egy kellemes új társaság sem a közös felfedezni valókkal. Meglátjuk ki ez hölgyemény.

Gondolta a hóhér, hogy valaki más is lesz itt rajtam kívül, hogy együtt érkezünk, meg hasonló huncutságok. Ahogy fenékre pottyanok már állok is fel, mintha semmi sem történt volna. Meredten bámulom a férfit, mikor közli, hogy semmi gond, csak biccentek egyet, ezzel tudomásul is vettem a dolgát. Nagyon kifinomultnak tűnik, de ez nem jelent semmit. Attól még teljesen más is lehet az álca mögött. A kéznyújtásra megrezdülök, nem akarok én szóba elegyedni vele, de nagyon úgy tűnik, hogy nem bújhatok ki legalább a bemutatkozás alól. Képzeletben elhúzom a számat, majd az övébe helyezem a kezem.
-Calla Rosalie Tor.-mutatkozok be végül. Határozottan szorítom meg a kezét, egy meg is rázom, majd amint lehet el is engedem.
-Ön is most érkezett?-teszem fel az első kérdésem kissé hűvösen, nem akarok én senkivel sem lebratyizni, csak had tegyem le a cuccom, és kész. Pihenni szeretnék, Hollandia messze van ám. Arcomon semmi nem látszik, egy érzéketlen maszk, az, hogy mit gondol rólam ez a fazon teljesen hidegen hagy, abban vagyok amiben én akarok, nekem aztán igazán senki ne szóljon bele az öltözködésembe, és semmi másba. Persze Cameron próbálkozik, hogy ne így öltözzek, meg hogy mindenki engem figyel, de én pont tojok rá. Nő vagyok, és vannak emberek akik megtalálják a szemem ha kommunikálni akarnak.

A hölgyemény maradt a mai jól bevált kézfogásnál. De nem hagytam annyiban. Határozottan fogtam meg a nő kezét és mikor elakarta engedni az enyémet, nem engedtem neki. Helyette, ahogy eredetileg is terveztem, kezet csókoltam. Csak ezután hagytam, hogy elengedje a kezemet. Nem terveztem más érintkezésbe kerülni vele. Pusztán csak megadtam a tiszteletet és úgy köszöntöttem ahogy egy hölgyet kell. Persze mindenki másféle tiszteletet kap tőlem, azt amelyiket megérdemli, amelyik kijár neki. Calla hűvössége több dolgot elárul, mint azt talán hinné. Jómagam nem mutatok ki semmilyen érzelmet. Higgadt és határozott vagyok. Megtartom eleganciámat és ahogy azt kell, válaszolok a kérdésre.
- Igen, Kisasszony. -válaszolok röviden és tömören. A feltett kérdésből már tudom, hogy Calla is új errefelé így tőle nem kérhetek sem útbaigazítást sem mást. Igen, a magány most az ami jól jöhetne tán mindkettőnk számára. De nem hagyom, hogy csak úgy itt hagyjon a hölgyemény. Hát folytatom azt a beszélgetést amit Calla kezdett el.
- Megtudhatom esetleg, hogy honnan érkezett? -teszem fel kérdésemet, de belegondolván, hogy egy vadidegen vagyok Calla számára feldobok egy másik témát is.
- Ahogy észre vettem lenyűgözte eme terem. Ember módra nyűgözte le a terem aranyozott ragyogása? Ön ebben leli örömét? Az aranyban? -szaladok egy kicsit előre miközben komoly maradok. Remélhetem csak, hogy ezekkel a szavakkal nem bántottam meg és hajlandó lesz még szóba állni velem. Döntsön akárhogy is, én nem szívom mellre és nem is veszítek vele semmit sem. A kérdés csak azon van, hogy Calla hogy fogja lereagálni szavaimat. Semmit sem szántam sértésnek, pusztán csak érdeklődöm a magam módján.

Úgy gondoltam, hogy amit lehet elhúzom a férfitől a kezem, de ahogy el akartam húzni ráfogott, nem mondom megrémültem, ez azért kicsit sok így elsőre. Aztán majdnem összetörte a járólapot az állam, ahogy kezet csókolt. Még a szemeim is tágra nyíltak, bár nagyon igyekeztem, hogy rejtsem. Oké, most már sok a meglepetésekből. Persze kezdeményezem a beszélgetést, de nincs sok kedvem ahhoz, hogy még itt ejtőzzek órákat. A kérdésre választ kapok, aztán jönnek a visszakérdések. Nekem sem kellett több, megereszkedtek a vállaim, nem szabadulok. A sport táskámat a lábam mellé ejtettem, majd elhúztam a számat.
-Ami azt illeti elég messziről... Hollandia nem a szomszédban van.-jegyzem meg halkan, és úgy pillantok fel a másik vámpírra, hogy tudja a kérdése vissza pattanó labda, ha én válaszoltam, lesz kedves ő is ezt tenni. De persze még jönnek a kérdések, amire úgy nem igazán tudok mit felelni.
-Ami azt illeti nem. Nem úgy nyűgözött le, csak nem láttam még ilyet. Az arany annyira nem is érdekel, sokkal inkább a formák és az egyediség. Az embereket hagyjuk meg vacsorára, ha lehet. Az örömöm abban lelem amiben szeretném. Na de Ön?-felvont szemöldökkel pislogok, szinte ártatlanul, sajnos kihívásnak vettem, hogy így megostromolt a kérdéseivel, így legjobb védekezés a támadás. Eléggé kifinomult, hogy pénze is legyen, akkor ő miben, ha nem az aranyban leli az örömét? Arról pedig nem kell tudnia, hogy én a gyilkolásban és a képességem fejlesztgetésében.
-Ugyan akkor, szeretném letenni a csomagomat, és egy jót enni. Csatlakozna, vagy esetleg magányos vadász?-térek át egy új témára, hátha elég semleges ahhoz, hogy túllépjünk az én milyen lehetek dolgon.

Figyelmem nem kerülhette el Calla meglepettsége amit a kézcsók okozott. De nem zavartattam magamat miatta, mert tudom, kevés férfi köszön így napjainkban. A hölgyemény kezdte a beszélgetést amit én folytattam. Szerencsémre sikerült nem elkergetnem magamtól, persze nem is hagytam volna csak úgy lelépni. Most sem hagyom. Ő az első akivel ebben a városban találkozom és akár régóta van itt akár csak most érkezett ő is, bizony nem hagyom szabadulni.
- Las Vegas-ból érkeztem. -feleltem a ki nem mondott, de visszakapott kérdésre. Kérdéseimre egy igazi vámpír adta választ kaptam ami egy apró mosolyt csalt az arcomra. Rögvest elmondtam az én véleményemet is. Így nem csak egy irányú lesz a beszélgetés, elvégre ez nem vallatás. Persze Calla rögtön ezután folytatta a beszélgetést nem hagyva, hogy egyirányúvá váljon az.
- Az arany csak apró, mégis kifejező dísze lehet valaminek. Ilyen mértékben számomra már túlzás, tán visszataszító is lehetne. Jómagam a sötétebb színeket, mondjuk a vörös és a fekete kombinációját jobban szeretem. Meg persze a szürkeséget. -feleltem és rögvest ezután kaptam egy meghívást. Nem utasíthattam vissza. Mindig élvezetesebb társaságban enni vagy épp felfedezni valami újat. A válaszom tehát, igen volt.
- Természetesen Miss Tor, megértem. Meghívását nem utasíthatom vissza, bár már táplálkoztam idejövet. -mondtam és kezet csókoltam. A limuzinos kortyolgatásom inkább csak előételnek nevezhető, mintsem rendes éteknek. Így már ezért is elfogadom a meghívást. A másik okom pedig, a társaságban léten kívül, hogy megfigyelhetem miként viselkedik Calla vadászat közben. Ez is egy módja a másik megismerésének. Nemde?

-Ah, Vegas-ból... Mindent el is mond.-legyintek gyorsan, ott aztán megy a habzsi-dőzsi... Nem is értem, hogy miért jött egyáltalán ide, ez egy kis város ha azt nézzük. De érdekel is engem, amíg nem kezd el nagyzolni addig nem zavar sok vizet. Túlesünk az "arany" témán is, hála a teremtőnek, én már nem is válaszolok rá, úgy gondolom ennyi szó elég is volt a témáról. Inkább másfelé terelek jobb, mint leragadni egy helyen. Persze a meghívást el is fogadja a férfi, mintha nem várhattam volna mást. Legszívesebben szemet forgatnék, de mégsem teszem.
-Remek, ezt örömmel hallom.-újra kezet csókol, kezd elegem lenni belőle, de nem teszem szóvá, viszont egy apróság csak elhagyja a számat.
-Ha szabadna kérnem... Jobban örülnék neki, ha tegezne. Annyira nem vagyok "idős".-húzom fanyar mosolyra ajkaimat, nem őszinte, csak olyan tessék lássék, egyébként sem szoktam sokszor használni a mimikámat. Elvagyok én mosoly nélkül is.
-Akkor ha egy húsz perc múlva találkozunk ugyan itt, önnek is megfelel?-kérdezek rá érdeklődve, ugyanis még meg kell találnom a szobámat, majd át szeretnék öltözni. Megvárom a válaszát, aztán el is tűnök, hogy időm legyen összekészülni. A szobámba érve ledobom a táskám, előveszem a melegítőm, kifésülöm a hajam, majd átöltözök. Kezdek kicsit ideges lenni, mielőtt elindultam nem ettem, és ez nem szokott kedvezni. Negyed óra elteltével késznek érzem magam az este folytatására. Kilépek a szobámból, és visszaindulok az Aranycsarnokba. Míg várom a vámpírt addig rendesen megszemlélem a helységet. Aztán halkan dúdolgatni kezdek, nincs sok türelmem, így lassan már csak a lépcsőt nézem, hogy mikor jelenik meg a vacsora partnerem. Méz szőke fürtjeimet most összefogtam egyszerű lófarokba, a bakancsot leváltotta a tornacipő, és a szoknya helyét a melegítőnadrág vette át.

Második kézcsókom után Calla megemlítette, hogy nem szeretné ha tegezném. Gonosz félmosolyra húzódott a szám és kiegyenesedtem.
- Attól tartok túlságosan is szokásommá vált a magázás. Nem garantálom, hogy letegezem, Kisasszony. -mondtam Roarke stílusában ami nem volt más mint egy kis ravasz hangnem az amúgy üzleti, elegáns és talán egy csöppet nagyképű hangvételben. Már az ide úton tudtam, hogy Las Vegas teljesen más hely volt, mint ez a város lesz. Itt nem lehetek teljesen olyan, mint ott. Persze olyan sem, mint New York. Ebben a két nagyvárosban igazán aktív életem életem volt. Hogy itt ez mennyire fog megvalósulni és újra szembe kerülök e az üzleti élettel vagy a szerencsejátékkal azt nem tudom. Nem tervezek előre, előbb lássuk mit hoz a jövő és milyen is ez a hely. Calla kérdésére nem válaszoltam, csak lassan bólintottam egy picikét. Megvártam amíg felmegy a lépcsőn. Aztán a bejárat felé tekintettem. Tartásom egyenes volt, mint mindig. Egy jó hét perccel később én is elindultam és megkerestem lakrészemet. Elégedettséggel töltött el, hogy ez épp ideális lesz a számomra. Nem öltöztem át, nem csináltam semmit sem mert teljesen jó voltam úgy ahogy. Így épp csak igazítottam a ruhámon és a hajamon. Utána alaposan szemügyre vettem a lakrészemet, elterveztem benn egy-két dolgot aztán a karórámra pillantva már indultam is vissza az aranyozott terembe. Egy cseppet elkalandoztam pedig szerettem volna előbb ott lenni, mint Calla. Mikor elindultam lefelé a lépcsőn láttam, hogy ez most nem jött össze, de nem bánkódtam miatta. Nem vagyok az a fajta, Roarke nem ilyen. Még a lépcsőn láttam, hogy Calla átöltözött ugyan , de mégsem úgy ahogy azt elképzeltem. Kicsit meglepett a dolog, de nem mutattam ki. Ő tudja, hogy mit szeretne viselni. Míg lefelé jöttem megszólaltam.
- Ragaszkodom hozzá Kisasszony, hogy a limuzinommal menjünk. -mondtam a lépcső közepe tájáról. Egyenesen a bejárati ajtóhoz mentem és kinyitottam azt Calla-nak, hogy előre engedjem ahogy azt illik. Mr. Rubbin már a limuzin ajtajánál állt és várt. tudta, hogy ha nem is társaságban, de ma éjjel még vissza fogok menni a városba.
- Az úr Mr. Rubbin a sofőröm. -mondtam és a jármű felé mutattam, hogy Calla szálljon be elsőnek- Hova szeretne menni? -tettem fel a kérdést közben. Persze nem vártam, hogy konkrétumot mondjon tudván, hogy ő is ma érkezett. De legalább adhat valami sejtést arról, hogy miféle helyre szeretne menni.

Nem igazán díjazom, ha valaki kiköti, hogy mit akar csinálni. Most Roarke szeretné érvényesíteni a "férfi" erényeit. Már a lépcső közepéről hozzám szól, én pedig csípőre tett kézzel nézek rá nagyon szúrós pillantással. Ha ezt komolyan gondolta, akkor én visítva menekülök és hagyom itt.
-Attól tartok jobban szeretek sétálni, vagy a saját kocsimmal utazni. Ön beülne egy idegen mellé Uram?-teszem fel a saját kérdésemet melyre igen is választ várok. De mint látom nem állhatok sokáig ellen, mert Ő már eltervezte, hogy igen is vele kell utaznom. Ó ne már... Én és a limuzin? Most már megengedtem magamnak azt a bizonyos szemforgatást, ahogy kiléptem az ajtón a vámpír előtt. A limuzin mellett egy ember állt, én meg legyökereztem... Ez most halál komoly? A bemutatásra egy biccentéssel feleltem, majd kelletlenül, de beszálltam a limóba Roarke előtt.
-Egy kis folyót láttam idefelé jövet a belvároson át. Szerintem ott tökéletes lehet éjszaka. Biztosan jár arra felé egy-két ember.-válaszolok a kérdésre végül, majd kibámulok az ablakon, és várom, hogy elinduljunk.

//Belváros/Folyópart//

Calla arcán tökéletesen látszott a nemtetszés. A kapott kérdésre viszont nem feleltem bármennyire is választ vártak arra. Calla tény és való, hogy nem egy limuzinnal utazós ruhát öltött magára. Persze kétlem, hogy olyan sokszor meg is adatott volna neki, hogy egy ilyen járműben utazzon. Nem tűnik olyannak aki ezzel járna kelne. Beültem Calla után és Mr. Rubbin becsukta az ajtót mögöttem. Beült ő is és megvárta míg megerősítem az úti célunkat. Nem szólaltam meg csak felvettem a szemkontaktust bizalmasommal és bólintottam. Nem is kellett több, elindultunk. Kényelmesebben és nyugodtabban utazom most már, hogy sem koporsóm nincs a lábamnál, sem pedig a bőröndök a csomagtartóban. Kényelmesen és nyugodtan ültem járművemben amit talán nevezhetek a szemem fényének. Nem sűrűn ülnek benne rajtam kívül. Mindig is vigyáztam erre a járműre, ahogy a sofőrömre is. Amit még szerettem, hogy sötétített ablakain csak kifelé lehet látni, befelé nem.
A limuzin most is csendesen haladt az úton és ért be a belvárosba. Útközben végig gondoltam, hogy ha lesz is most valaki a folyóparton, akkor biztos furcsán fog nézni amikor egy limuzinból egy öltönyös férfi és egy melegítős nő száll ki. Már a jármű is épp elég furcsa nem csak az utasai. Nem sok mindenre számítok ott a folyóparton, de kitudja mi vár ránk. Ez egy ismeretlen város, tartogathat meglepetéseket. Jobb lesz vigyázni.

//Belváros/Folyópart//