1-es lakás

Lakók: Syrus Barnaby

Újra egy eltűnt, hét éves kislányhoz hívtak ki minket. Gyűlöltem ezt a helyzetet, ezért a szokásosnál is mogorvább hangulatban voltam. Kiszálltunk Tuckerrel és azonnal kikérdeztük a szülőket. Úgy tűnt nem volt családi perpatvar, a lány egyedül járt haza és mindig pontosan megérkezett. Egy ilyen környéken nem merném elengedni egyedül a gyerekem, de nem volt más választásuk a munka miatt. Én hittem nekik, az ő kezük tiszta volt. Az anya sírógörcs közepette esett Tucker karjaiba, mikor szóltak, hogy találtak valamit. A közeli kukában egy rózsaszín hátizsákot dobtak. A kislányé volt. Két-három órája tűnhetett el. Pechünkre itt nem voltak, vagy nem igazán működtek a térfigyelő kamerák. 
Intettem Tuckernek, hogy intézze az anyát, ő jobban értett az ilyen lelki dolgokhoz, ahogy eddig észrevettem. Majd úgyis csatlakozik hozzám, ha végzett, lerázhatatlan. Én addig odaléptem a gyülekező nézelődök elé és elkezdtem feltenni a kérdéseimet.
- Jó napot! Calloway nyomozó vagyok. Látta valaki, mi történt? Hogyan vitték el a kislányt? Ön, Uram? - szólítottam is meg egy magas, barnabőrű férfit, általában a nekiszegezett kérdésekkel gyorsabban haladtunk, mint az éterbe kiáltott szavakkal. - Itt lakik a környéken? - tettem még hozzá.

Éppen a munkából tartottam hazafelé, elég nehéz volt a hátizsákom, mert a melóhely közelében nyílt egy új ABC, ahová sok olcsó cuccot zsúfoltak, én meg azonnal lecsaptam és jó pár dolgot megvásároltam. Fáradtan fordultam be a főbejáraton, nem vágytam másra csak egy tál meleg ebédre és egy frissítő zuhanyra, így egy pillanatra el is kalandoztak a gondolataim, olyannyira, hogy neki mentem egy fickónak. Feltűnt, hogy kissé zavart, úgy nézett rám, mint egy véres rongyra. Én nem akartam balhézni, ezért félreálltam az útjából, megvártam, míg kilép, majd folytattam az utamat és meg sem álltam a negyedik emeleti lakásomig. Felfelé kocogva tettem meg az utat, napi edzésnek is megfelelt a lépcsőzés, majd bevetődtem a lakásomba, ledobtam a hátizsákom és végre, nyújtózhattam egy nagyot. Azonnal ledobtam a pólómat, az ablak felé sétáltam, hogy behúzzam a sötétítőt, mikor egy sikolyra figyeltem fel. Vékony, magas hangon sikkantott fel valaki, ki is néztem azonnal a hang irányába, de akkor már csak azt láttam, hogy az a fickó, aki nekem jött, egy ütött-kopott, metál színű Volvo-ba vetette be magát, s már el is húzta a csíkot. Vállat vonva húztam be a függönyt, nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget az esetnek, s folytattam a napi rutint, azaz lezuhanyoztam. A tisztálkodást követően sziréna ütötte meg a fülemet, s egyrészt kíváncsiságból, másrészt meg azért, mert úgyis le akartam menni sörért, magamra kaptam egy farmert és egy pólót, majd lesiettem a ház elé. Jó páran már ácsorogtak, figyelve a járőröket, akik a kukák körül vizsgálódtak. El nem tudtam képzelni, hogy mi történhetett, míg nem az egyik szomszédom vállon nem bökött, és röviden nem közölte velem az eseményeket. Gyanakodva ráncoltam össze szemöldökeimet, s szinte abban a pillanatban szólított le egy középkorú nő, tekintetem rá emeltem, s gyorsan végig pillantottam rajta.
- Üdv! Öhm, nem...vagyis, nem vagyok benne biztos, de történt valami furcsa dolog. Mikor hazafelé jöttem, úgy körülbelül egy órája, itt a mögöttünk lévő ház ajtaján sétáltam be és nekem jött egy fickó. Úgy tűnt, hogy kicsit zakkant. Aztán alig negyed órával később sikításra lettem figyelmes, kipillantottam az ablakon és ugyanazt a fickót láttam beszállni egy autóba, amivel aztán elhajtott. De azt nem tudom, hogy köze lehet-e a két dolognak egymáshoz. Én a kislányt nem láttam. - Vállat vonva zsebre csúsztattam a kezeimet, s kíváncsian figyeltem a nyomozónőt.

Figyelmesen hallgattam a férfit, és örültem, hogy sikerült pont kiszúrnom azt, aki nekem kellett. Általában van érzékem hozzá. Miközben beszélt észrevétlen végigmértem, elemezgettem a mimikáját, testbeszédét. Rossz szokás.
- Valószínűleg van köze a kettőnek egymáshoz - állapítottam meg. - Hajlandó befáradni a kapitányságra és személyleírást adni a férfiról? - kérdeztem meg és reméltem igennel fog válaszolni. Ha nem, akkor valahogy be kellett vetnem Tucker meggyőző képességét, legalább azt is letesztelnénk. Ezen a környéken az emberek inkább elfordították a fejüket, nemhogy még be is jöjjenek személyleírást adni. Ez a kölyök vagy nagyon bátor volt, vagy nem is tudom... mindenesetre én örültem neki, hogy ilyen kommunikatív. Igaz, közben a gyanú is felmerült bennem ellene, de ez már csak így van nálunk. Annyi szent, hogy nem akartam kiengedni a markomból.
- És az járműről mit tud mondani? - érdeklődtem utána tovább, közben hagytam egy kis szusszanásnyi időt neki, hogy összeszedje a gondolatait, addig a mellette állók felé intéztem gyors kérdést.
- Látott vagy hallott még valaki valamit? - kérdeztem meg, de mindenki csak ingatta a fejét.

Kellett nekem hozzászólnom, mondhattam volna azt is, hogy nem láttam semmit. Gondolataimban korholtam magamat, amiért elrontottam a pihenős délutánom, egyik kezemmel megdörgöltem borostás arcomat, közben a nőre pillantottam.
- Muszáj ehhez bemennem, nem lehetne ezt itt megoldani?- Körbepillantva kiszúrtam egy zokogó nőt, aki az egyik férfi nyakába csimpaszkodott, remek. Ugyan nem tudhattam, csak gyors logikával kikövetkeztettem, hogy ő lehet az anya, így pedig rám tört egy hülye érzés, hogy segítenem kell. Pedig annyira nem volt kedvem ahhoz, hogy még rendőrségre furikázzak, de akkor nem tudtam volna elbánni a lelkiismeretemmel.
- Na jó, figyeljen, ha ez nem tart tovább fél óránál, akkor persze, bemegyek. A járműről? Kopott metál fényezésű Volvo, régebbi típus, de csupán ennyit láttam, rendszámot nem tudok mondani. És nem, semmi mást nem tudok mondani. - Ismételten zsebre csúsztattam a kezeimet, várva, hogy elinduljunk a kapitányságra.

Igen, ahogy sejtettem, máris jött az elbizonytalanodás. Nehogy már hirtelen kiderüljön, hogy mégsem látott semmit! 
- Sajnos nem - mondtam meg neki őszintén. Mindent a papírforma szerint csináltam. Persze néha nem, ha nem volt más választás, de azért igyekeztem tartani az irányelvet. - Nagyon sokat segítene a kislány megtalálásában - tettem azért hozzá. - Emilynek hívják - nem értettem az emberekhez, de azért reméltem, hogy egy ilyen aljas ráhatásra engedni fog. Főleg, hogy rendes gyereknek tűnt. Volt egy olyan érzésem, hogy van bennünk valami közös, meg tudnánk találni a hangot, ami nálam nagyon ritka jelenség. Ha kell, fogadtam volna, hogy ő is azon kevesek közé tartozik, aki ki akar jutni ebből a fertőből. 
Láttam, hogy egyelőre itt helyben ennél többet nem fog elárulni, értettem a szóból, ezért csak egy bólintással feleltem az elhangzottakra.
- Akkor kérem jöjjön velem, elmondja amit tud, és már mehet is haza - elindultam a kocsim felé, megvárva, hogy csatlakozzon. Közben elsétáltam Tucker mellett és halkan hagyakoztam neki egy kicsit.
- Kérdezősködj még; kopott, metál fényezésű Volvot keresünk. Hadd lássam mit tudsz. Aztán azonnal jössz utánam - adtam ki parancsba, és elindultunk a szemtanúmmal.

//Rendőrfőkapitányság//

- Emily? Nem ismertem, itt lakott a környéken? - Kíváncsian kérdeztem vissza, mert azért jó lett volna tudni, hogy akit keresnek, az pontosan honnan csöppent erre a környékre. Lehet, hogy nem is környékbeli volt a kislány.
- Jól van, mondtam, segítek, de akkor menjünk minél előbb, ha kérhetem, elég fárasztó napom volt. - Nem akartam a rendőrnőnek ecsetelni azt, hogy reggel héttől lisztes zsákokat kellett pakolnom , és nem vágyok semmi másra, csak arra, hogy megigyak egy üveg sört és pihenjek egy jót. Még csajozáshoz sem volt erőm, pedig már rám fért volna az, hogy befűzzek magamnak valami nőcskét.
- Jövök, jövök. - biccentettem a nőnek, majd követtem őt, egy pillanatra lelassítottunk a másik "ballonkabátos" mellett, majd folytattuk az utunkat. Mivel nem a közelben volt a rendőrség, ezért beültem a nő autójába, természetesen utasként, s azzal értünk oda a kapitányságra.
- Klassz ez a járgány, tetszik a műszerfal . - Jegyeztem meg útközben, csak hogy ne kelljen csöndben ücsörögnünk.
- Szóval csak egy személyleírást kell adnom?- Érdeklődtem, miközben megérkeztünk a kapitányságra.

// Rendőrkapitányság//