Roarke von Tessel véres emlékiratai

Tárgy: Roarke von Tessel véres emlékiratai Kedd Júl. 02, 2013 4:09 am

Ajánlott a Microsoft Office 2007 megléte a számítógépen, a betűtípusok miatt...

Roarke von Tessel

Screaming at the window.

Watch me die another day.

Hopless situation endless price I have to pay.

Sanity now it's beyond me there's no choice.

Dairy of a madman.

Walk the line again today.

Entries of centusion.

Dear diary, I'm here to stay.

Manic depression befriends me.

Hear his voice.

Sanity now it's beyond me.

There's no choice.

A sickened mind and spirit.

The mirror tells me lies.

Could I mistake myself for someone?

Who lives behind me eyes?

Will he escape my soul?

Or will he live in me?

Is he trying to get out or trying to enter me?

Voices in the darkness

Scream away my mental healt

Can I ask a question?

To help me save my from myself?

Enemies till up the pages

Are they me?

Monday till Sunday in stages

Set me free

Tárgy: Re: Roarke von Tessel véres emlékiratai Kedd Júl. 30, 2013 8:28 am

1900. október 4.
Új város, új esély. Távol attól a két nőszemélytől akik azt hiszik parancsolhatnak nekem. Mariann teljesen megváltozott. Visszakapom valaha a húgomat? Miért, miért pont mi? Sosem értettem, hogy Katerina miért tett vámpírrá. Most már nem is számít, ugye? Már megtörtént, nem tehetek ellene semmit sem. Különben is, élni akarok. A magam ura akarok lenni, távol attól a két nőszemélytől. Talán, most ebben a városban újra kezdhetem a dolgokat. A saját szabályaim szerint..

Október 5.
Megöltem egy nőt. Megöltem. Csak.. összeesett. Nem tudom mi ütött belém, de.. élveztem. Rávetettem magamat azon a kihalt utcán és.. megharaptam. Esélye sem volt védekezni. Mire észbe kapott már a nyakán lógtam. Éreztem, hogy új erőre kapok miközben a nő egyre gyengül. Először kapálódzott, szabadulni akart. Bizonyára nem értette a helyzetet. Szép lassan abba maradt a mocorgása, elengedte magát és már csak én tartottam őt. Mikor befejeztem, összeesett és a földön kötött ki a holttest. Gonosz vigyorra húzódott a szám és elégedettséggel töltött el a halott nő látványa. Ott hagytam a járda szélén és tovább álltam, még a vért sem töröltem le a szám széléről...

Október 8.
A múlt éjszaka találtam egy kocsmát ami elég sokáig nyitvatart. Ma éjjel a kocsma melletti sikátorban lestem a vacsorámra. Nem is kellett sokáig várnom. Egy fiatal nő sietett a kocsmához, hogy haza kísérje részeg férjét. Oda mentem a nőhöz és megszólítottam:
- Bocsánat. Segítsek? Látom, az úr nincs túl jó állapotban. -kezdtem barátságosan.
- Köszönöm, de boldogulok egyedül is. -mosolygott rám a lány. Bólintottam, hogy rendben, mintha tényleg csak segíteni akartam volna. Néztem amint pár lépéssel távolabb mennek. Más nem volt rajtunk kívül az utcán, a támolygó részegek is visszabotorkáltak már a kocsmába. Itt volt az alkalom. Vámpír sebességgel a nő mellett teremtem és elkaptam a kezét. Ugyan ilyen hirtelen belemélyesztettem szemfogaimat a csuklójába. A nő nem épp teli torokból sikoltott egyet, de senki sem jött a segítségére. Részeg férjét már nem tarthatta, így a férfi a földre esett és szemtanúja volt felesége halálának. A közös házassági gyűrűjükből következtettem az élettársi viszonyukra. Mikor már a nő halott volt a férj következett. Próbált menekülni, de ez még józanul is nehezen ment volna neki, nemhogy ittasan. A férj volt a desszert a vacsora után. A két holttestet egy nagy kukába dobtam, aztán haza mentem.

Október 9.
Azt hiszem meg van az új törzshelyem. Ezentúl minden este a kis kocsmához fogom menni és kintről lesem az áldozataimat. Ma este a férfit akit elfogyasztottam nem hagytam sértetlenül. Kitéptem a nyelőcsövét és úgy hagytam a kocsma melletti sikátorban. De nem vagyok hülye. További étkeimet a város más-más, véletlenszerűen kiválasztott részein folytatom. Ma este egy ifjú hölgy is azon szerencsések között volt akit megöltem. A nőnek a gerincét törtem el és a járda szélén hagytam.

Október 11.
Kezdem megkedvelni a várost és ezt az életet. Vajon mit csinál most az a két nőszemély? Nem is érdekel igazán, mert itt jól érzem magam. Azok az ostoba rendőrök sosem találnak meg, nem fognak elkapni. Ahhoz túl ostobák...

Tárgy: Re: Roarke von Tessel véres emlékiratai Kedd Júl. 30, 2013 8:57 am

1900. október 17.
Úton vagyok Úrnőm társaságában egy új hely felé. Igen, megtalált ez a nőszemély. De nem bánom, ezúttal örülök, hogy felbukkant. Sok gaztettet követtem el ahhoz, hogy most haragudjak rá. Megmentette az életemet. Itt ülök a vonaton és írok. Néha felnézek és kinézek az ablakon. Azon tűnődöm miért jöttünk a világra. Mi értelme az életnek, ha csak pusztítunk és nem lehetünk boldogok? Hiába hisszük magunkat annak, nem vagyunk boldogok. Ez az egész csak megtévesztés, önmagunk megtévesztése, hogy ne vesszünk el végleg a gonosz, sötét és felemésztő világban ami egyre gonoszabb lesz. De nem is a világ gonosz, mi vagyunk azok. Mi tesszük gonosszá és elviselhetetlenné az életünket, nem más. De, hogy kerültem fel a vonatra? Miként mentette meg Katerina az életemet? Hát, tekintsünk kicsit vissza a közelmúltba...

Egy városban voltam, öltem az emberek éjről-éjre. A rendőrök hiába kutattak utánam, nem találtak meg. Ők nem, de egy másik ember igen. Valaki akiről azt hittem desszert lehet. Két nappal ezelőtt, akkor először, bementem a kocsmába. Kicsit szakadtan öltöztem akkor. Figyeltem a helyieket amikor kitört egy kocsmai verekedés. Kihasználtam az alkalmat és megöltem legalább hét embert. Bőséges vacsora volt. Másnap a kocsmát zárva találtam, máshol vadásztam. De a minap, újra nyitva volt. Gondoltam bemegyek. De ez az egész csak egy jól kitervelt csapda volt. Egy ember volt benn, egyetlen egy. A pultnál iszogatott. Odamentem hozzá, semmit sem sejtettem.
- Helló haver. -kezdtem lazán- Mit iszol?
A férfi lehúzta az italát és alighogy lenyelte azt, válaszolt.
- Vért... vámpírvért.
Ledöbbentem, nem tudtam mi ez az egész, lefagytam. Automatikusan kezdtem el hátrálni, lassan és óvatosan. Hiba volt, az ember lecsapott és megvágta a karomat.
- Nyomorult vérszívó, megdöglesz! -kiáltotta haragosan.
Vámpír siettem az ajtóhoz, de kaptam egy rúgást és kirepültem az ajtóval együtt, nagy volt a lendület. Hasról hanyatt fordultam és az emberre néztem értetlenül, kikerekedett szemekkel.
- Hogy... hogyan? Ez... -dadogtam, nem hittem a saját érzékeimnek.
- Lehetetlen? -gúnyos és gonosz vigyor volt a férfi arcán. Feltápászkodtam a földről, de nem sokáig állhattam két lábamon. Kaptam egy balegyenest, utána egy jobb egyenest. A harmadik ütést viszont megfogtam. Gonosz vigyorral néztem az emberre, de ő gyorsabb és ravaszabb volt, elbíztam magam. Gyomorszájon térdelt, aztán egy jobb egyenes és máris az út túloldalán voltam.

Nem értettem semmit sem, talán csak nem készültem erre. Vagy valóban ilyen erős lehetett. Mégis, szégyellem magamat. Nem az emberek vagy a rendőrök az ostobák, én voltam az. Soha többé nem leszek ilyen, soha!

A földön feküdtem és vártam a halált aminek már évekkel ezelőtt el kellett volna jönnie. Behunytam a szemem és már felkészültem a vadász utolsó csapására amikor vér fröccsent az arcomra. Egy halk, fájdalmas: Aaah. Csapta meg fülemet, a vadász adta ki a hangot. Lassan nyitottam ki a szememet és azt láttam, hogy Úrnőm megmentett. Karját a vadász mellkasán teljesen átszúrta, kezében az ember szíve volt. Alig hittem a szememnek, könnyedén végzett a vadásszal. Egy szempillantás alatt döfte át a karját annak testén, hogy kitéphesse a szívét. Kikerekedtek a szemeim mire Katerina kihúzta kezét a vadászból aki összeesett.
- Ostoba vagy Nate. Ez a vadász még csak nem is az erősebbik fajtából való. Leleplezted magadat pedig még harcolni sem tudsz. Apád is forog a sírjában. Szánalmas vagy. -mondta nem tetszéssel teli hangon aztán sarkon fordult és elindult- Gyere.
Nem kellett több, már szedtem is össze magamat, hogy utána menjek bármennyire nem tetszettek a szavai. Azzal sem foglalkoztam, hogy mennyire nem voltam jól.

Már jobban vagyok, azóta táplálkoztam, hála Katerina segédkezésének. Remélem, soha többé nem lesz még egy ilyen alkalom, soha.

» Nathaniel Alcard avagy Roarke von Tessel