Tavirózsák tava

Egy kisebb mesterséges tó az udvarban, a parton padokkal. Az egész tó felszínét különböző színű, csodálatos tavirózsák borítják, melyek éjfélkor mind virágba borulnak, nappal pedig bezárják virágaik.

Nemsokára leértem a kertbe, elhaladtam a tavirózsák tava mellett hol a színes vízen lebegő virágok bontogatták szirmaikat s az ösvényt követve elértem az istállóhoz. Thomas már munkálkodott odabent éppen Arif szőrét kefélte. Amint meglátott vigyázzba vágta magát
'- Jó reggelt uram! - köszönt formálisan mire elmosolyodtam.
- Milyen figyelmes Thomas. Hogy van Arif lába?- kérdeztem közelebb lépve a férfihoz. Arif egy különlegesen szép Abaco vadló volt, Nebettau ajándékozta nekem. A múlt héten még sántított a jobb hátsó lábára, valószínűleg megerőltette mert Thomas így válaszolt.
'- Kutya baja a kislánynak, szépen fog futni - bólogatott elégedetten a férfi. Szemem ezután Ivolara tévedt, ő egy spanyol ősöktől származó ló volt egy Paso Fino. Őt magam vettem mikor Spanyolországban jártam. Megsimogattam a kanca farát majd folytattam a "szemlét". Egy csodás fekete Fríz nézett le rám, a neve Adah. Nemrég érkezett Erisbourne-be ezért a szokottnál is nyugtalanabb volt. Annak idején Lizának ajándékozta Alphonse barátom, az egyik legjobb s legkedvesebb lovamként tartom számon. Adahnak lelke van mely csakis Lizát s engem fogadott el eddig gazdájaként. Gyötrelmes múltja miatt nem bízik senkiben, csupán bennünk tudott. Az állat lehajtotta fejét, hogy megsimogathassam s én így is tettem.
Ekkor rázta meg magát fújtatva a mögöttem álló musztáng. Hátrafordultam, hogy üdvözöljem a legcsodásabb hátasomat Başka. A neve jelentése "más", természetesen mint mindegyikőjük névadásának az övének is története van. Egy török gazdától szereztem őt aki olyannyira meg akart szabadulni tőle, hogy azt mondta akár ingyen is odaadja. Eleinte tépelődtem, hogy megvegyem e tőle de kalandvágyó természetemnek köszönhetően belementem az üzletbe. Akkor még amatőr voltam, nem értettem eléggé a lovakhoz. Az állat kicsi volt, gebe és nagyon beteg. Tulajdonképpen kocsik viszonylatában olyan volt ez mint megvenni egy roncsot. Végül is a legfontosabb az, hogy Başka túlélte a betegséget, felépült és azóta is féltékeny ámde hűséges természetével minduntalan próbál a kedvemben járni. Végigsimítottam hatalmas homlokán tekintetemmel elidőzve a közepén található fehér folton. Gyönyörű, intelligens állat.

Mindig is gyönyörűnek találtam a kastély ezen részét. Az érzékeket önkéntelen is megragadta a nyugalmas környezet.
Sarkamban egy jókora fekete ménnel haladtam. Nem igen volt megfelelő lovagló felszerelésem, így csupán egy szűk szárúbb vászonnadrágot, és egy színben hozzáillő vajfehér trikót viseltem. Hajam lófarokban felkötöttem a fejem tetején, s olykor vállam mögül átpillantottam a szolgára, aki vezette a francia ügetőt. Legalábbis az üzeneten, mely egy rövid kis kártya képében jutott el hozzám, ez állt. Meglepett a különös ajándék, melyet nem más címzett a számomra, mint egy sosem látott, régi jó ismerős. Voltak kételyeim ennek kapcsán, s anonimitása is kelőképp zavart, de megnyugtatásomra küldte saját vérszolgáját. 
A félig kifejletlen férfi jól táplált volt, divatosan, drágán öltözött. Egyedüli hely, melyből ura táplálkozott, az a vállrésze volt. S nekem bármily csábítón is hangzott, fogyasztásra nem használhattam őt. Másért küldte ide őt. 
Jaspertől nem sokkal messzebb álltunk meg, így még láthattam, miféle szeretettel ér állataihoz. Festői képet nyújtott az ózsdi vámpír, ezek közt a hatalmas állatok közt, gyengéd mozdulataival. A szolga felém nyújtotta újdon lovam kantárját, s én elfogadva biccentettem neki, hogy követhet. 
Próbáltam nyugodt, természetes maradni, mintha ezt megelőző este nem tiporta volna büszkeségem romba Jasper, s mintha nem tudnék múltjáról elég sötét foltot. 
- Még sose láttam efféle fajtájú lovat, ilyen közelségből. - szólaltam meg hangosabban, s közben szemeim a lován tartottam. Az én hátasom még kissé feszülten, izgatottan kaparta földet, s rágta a zablát.

Nitia mindenféle köszönés nélkül "lopózott" be az istállóba egy lóval. Kissé oldalvást fordultam, hogy szemügyre vegyem a jövevényt. Sajnáltam a zabláért és a többi kínzóeszközért, mindazért amilyen nevelést kapott szegény állat. Ezután tekintetem az idegen férfira siklott, inkább fiúcska volt mint férfi. Ha ez nem lett volna elég még ember is volt, valami furcsa illat lengte körül. Nem tudom megmagyarázni de a mások számára tán inkább kellemes illat az én orromat szúrta.
- Ez meg ki?- böktem fejemmel az idegen felé. Başka dobbantott egyet a patájával, valószínűleg megérezte, hogy nem megy minden a tervek szerint. Bár meglepődnék ha így lett volna, ennél a nőnél semmi sem mehet a tervek szerint.
- Csaknem vettél egy lovat a kedvünkért?- vontam fel a szemöldököm hangsúlyommal azonban éreztettem a helytartóval, hogy ezt a lehetőséget nevetségesnek találom.

Jasper sem méltatott köszönésre, miként én sem őt. Egymás előtt mi végre játszanánk az udvarias felnőttek világát, és a színpadias modort, mikor nyilvánvaló, hogy pokolba kívánjuk rivális felünk? Magam is áttekintettem a szolgára, majd elmosolyodva fordultam szembe saját lovammal. 
Érezhető volt, hogy nem vagyunk összeszokva. Hogy még idegenek vagyunk egymás számára, a bizalmat pedig meg kell alapoznunk. Szerencsére Aiden birtokán olykor kilovagolhattam, ténfereghettem lovak közt, s ez idő alatt megtanulhattam; a lovak egész mások mint a többi állat. Sokkal kifinomultabbak az érzelmeik, s a nem megfelelő lovas könnyen helyrehozhatatlan károkat tud okozni. 
- A vérszolgám, Dereck. Pontosabban... - ekkor tekintetem Jasperre vittem - Nem formálok rá tulajdonjogot. Mindössze átmeneti ajándék. Attól, akitől a lovat kaptam. Tegnap éjszaka érkeztek. - két tenyerem közé fogtam a ló pofáját, s hangom halkra vettem. Úgy beszéltem, mintha ő hozzá intézném szavaim. - Ő pedig Notte. Olaszul annyit tesz; éjszaka. Vendégeid későn érkezők?

- Ajándék mi?! - szerettem volna többet mondani de szavaim torkomra fagytak mikor meghallottam Bartolomeo hangját. Nemsokára meg is pillantottam Nebettau nyomában. A nő kivételesen nem szoknyát viselt. A lovaglónadrág láttatni engedte a nő kifejezetten formás lábait, nem tehettem róla de tekintetem rajta felejtettem akárcsak Bartolomeo.
'- Ne haragudj Jasper. Tudod, hogy milyen vagyok...- harapott alsó ajkába mint egy kislány majd megköszörülte a torkát. Ekkor kaptam csak észbe és néztem most már a nő szemébe. Tegnapi indulatának mára már nyoma sem volt.
- Semmi gond. Csak...- köszörültem meg én is a torkom, hogy észhez térítsem magam.
'- Ugyan Jasper - mosolygott rám az úrnő majd szeme rögtön Nitia szolgálójára tévedt. Bartolomeoval váltottunk egy "ez a nő nem semmi" pillantást s már figyeltük is, hogy mire készül. Előre lépett és megkerülte a fiút, mintha valami piaci portéka lenne. Olyan kecses, ruganyos léptekkel kerülte meg mint egy nagymacska.
'- Mond csak, ki a gazdád? - nézett végül a szolga szemébe s már sakkba is szorította ellenállhatatlanul csábos mosolyával.
'- Olyan ismerős vagy, bár ne lennék ilyen öreg akkor tán emlékeznék is rád - nevetett ezzel már is oldva a feszültséget. Döbbenetes, mindannyiunk játszmája semmiség az ő érzelmi hadviseléseihez képest.

Mikor végül megérkeztek Jasper vendégei, csak egy alig hallható sóhajjal és nem tetsző fintorral bújtattam arcom a lovam orrába. Mikor végül kitekintettem mögüle, már kedvesen mosolyogtam rájuk haloványan, annak ellenére is, hogy Nebettau vonalairól képtelenek voltak levenni tekintetüket a férfiak. Kivéve persze Derecket, aki szemlesütve biccentgetett nekik. Arca kőmerev volt, még akkor is, mikor az úrnő körbejárta, s negédes hangján megszólította. 
Notte mellé sétáltam, kezem a hátára simítottam, s már szóra nyílott a szám, mikor a szolga felelt. Hangja még fiatal volt, ám mégis olyan határozottan beszélt, mintha erre az eshetőségre is számított volna. 
Mélyen meghajolt a nő előtt, s aztán kiegyenesedve tekintetét még mindig nem emelte ő rá. 
- *Nebettau Úrnő, kérem engedje meg, hogy üdvözöljem, s egyúttal bocsánatát kérem. Gazdám üdvözletét küldi, s reméli, Erisbournet is elkápráztatja szépségével, mindazonáltal - kis szünetet tartott, míg kiélvezte szavainak komolyságát - gazdám megkívánja őrizni sejtelmességét. Biztosíthatom róla, hogy szándékai kendőzetlenek, s őszinték. Ha bármivel szolgálhatok, úgy üzeni, nyugodtan parancsoljon én velem. 
Ajkaim közt végighúztam döbbenten mutatóujjam hátát, s egy pár pillanatba bele telt, mire összeszedtem magam. Mintha a fiú egy szépre megformált kommunikációs cső lett volna. Köztünk, s a vámpír közt. Mintha a szavai, magáé a gazdái lettek volna. Duruzsolt a a fülébe a szavakat, s közben mi mit sem láthattunk belőle. 
- Csekély ajándék, nem érdemel szót - legyintek, s próbálom a figyelmet a szolgáról terelni.

Nebettau mosolya csakhamar lehervadt, arcvonásai ismét komollyá váltak.
'- Így állunk hát. Alaposan felkészítettek Derec - itt közelebb hajolt a fiúhoz tudatában annak, hogy úgy is minden szavát hallani fogjuk - remélem még időben eszembe jut kié ez az ismerős illat. - suttogta majd sarkon fordult. Ekkor találta csak szembe magát Adahval. Undorodó grimaszba rándultak formás ajkai. A ló fújtatott egyet és megrázta a fejét. Én megragadtam Nebettau vállait és gyengéden ám de határozottan odébb tessékeltem.
'- Azt hittem Vegasban hagytad ezt a dögöt - köpte felém a szavakat. Nem rám haragudott hanem régi "ismerősére". Adah különösképpen neheztel az úrnőre amiért annak idején a szeme láttára bánt úgy Lizával mint egy féreggel, akit bármikor eltaposhat. Nem tudtam, hogy ilyen érzelmeket táplál iránta másként sosem ültettem volna a hátára, hogy aztán a kanca ledobja őt. Azóta nincsenek túlzottan jóban.
- Kérlek, menjetek ki - mondtam a nőnek, egy darabig farkasszemet nézett velem. Különlegesen szívfacsaró tekintettel tudott nézni egyszerre volt szomorú, megbántott, keserű és dühös. Végül megfordult és kisétált az istállóból, hallottam ahogy rágyújt. Bartolomeo előre lépett és fejet hajtott Nitia előtt.
"-Pompás állat - ismerte el a velencei. Tényleg szép volt meg kell hagyni, pláne számomra aki annyira oda van ezekért a csodás teremtésekért. Szívem szerint őt is megmentettem volna. Azért szokás szerint megkeményített arcvonásokkal mértem végig a hátast és új gazdáját. Bartolomeo közben kisétált Thomas pedig odalépett hozzám, kezében a nyereggel. Bólintottam s visszafordultam Başkahoz, beléptem a karámba, hogy felszereljem rá a nyerget. Közben Thomas Arifot és Ivolat is felkészítette a körbe lovaglásra. Ő negyed annyi idő alatt elkészült mint én valószínűleg azért mert nem tisztelte annyira ezeket az állatokat mint én, nem ért hozzájuk olyan óvatosan szinte engedélyt kérően. Félreértés ne essék, évek óta ő a lovaim gondozója. Az a különbség köztünk, hogy ez neki munka nekem pedig szórakozás.
Miután elkészültünk kinyitottuk a boxok ajtaját, felhelyeztük az állatokra a zabla nélküli kantárt majd egy nyelvcsettintéshez hasonlatos hang kiadásával elindultam kifelé. Ekkor mind a három ló megmozdult de csak azután indultak el, hogy elhaladtam mellettük. Így értünk ki libasorban az öreg épületből. Mikor megtorpantam mindhárman ugyanígy tettek.
- Nos tekintve, hogy Nitia már szerzett magának paripát nincs szükség arra, hogy bemutassam, hogyan is kell ezeken az állatokon lovagolni. Ti már mindketten tudjátok - mosolyogtam halványan barátaimra. A hófehér Ivola nyakára helyeztem a tenyerem s röviden végighúztam rajta ujjaim, a hatalmas állat nagyon jól tudta mi a dolga meg sem állt Nebettauig. Arif ugyanezt tette, így mindhárman fel is szállhattunk a lovakra. Nem fogtam a kantárt, csak gyengéden megszorítottam combommal Başkat így azonnal előre is indult.

Nehéz volt elvonatkoztatnom az újdon ideglienes szolgámról. A tegnapi vitánk jutott eszembe Jasperrel, és ezekkel a vámpírokkal. Bábnak neveztek. Míg fürkésztem a fiatal halandó arcát miközben az úrnő közelebb hajolt ő hozzá, azaz őrjítő elképzelésem támadt, hogy én sem lehetek különb nála. Ő egy csinos kis marionett bábu, amit láthatatlan kezek mozgatnak, s meglehet itt még koránt sem véges a történet. Ha én vagyok a báb, akkor a fiú mindössze az engem mozgató szál köztem és a vámpír közt. Nyugtalanító gondolatokkal ültem fel Nottera, s közben a gerincén tartottam a szemem. Fekete sörényébe borzoltam, és Jasper szavai rángattak ki a sötét gondolataimból.
Egyik szemöldököm felvontam, ökleimbe pedig lovam kantárját gyűrtem. Azonban hiába próbáltam úgy tenni, mint aki köztük van. Ők maguk egymáshoz csatlakoztak hátasaikkal, én pedig mögöttük ügettem. Közben nem tudtam nem figyelni Jaspert. Ahogy lábaival maga alatt tartotta a hatalmas állatot, újfent szívembe költözött az irigység. Még ezt is olyan bosszantóan tökéletesen csinálta... Mintha nem volna olyan réteg, amihez ne értene, s amit ne művelne eredendőn pompásan.
Idegtépő!
- A végén a lovad nélküled nyargal tovább - kerülök melléje saját patásommal.

Nemsokára lemaradtam vendégeimtől ezt követően Nitia be is ért, hogy villás nyelvét tovább köszörülje rajtam csípős megjegyzéseivel.
- Nos ilyesmire még egyszer sem került sor - hallattam valami nevetéshez hasonlót majd félmosolyra húzódtak ajkaim.
- Ellenben a te karod nemsokára leszárad ha ilyen görcsösen szorítod tovább a gyeplőt - biccentettem felé és most már hangosan nevettem el magam.
- Szóval hol szedted össze ezt a csupa flanc fiút? - kérdeztem szemöldök ráncolva, nyilván a nő tudta, hogy furcsa illatú Dereckre gondolok. Nem tetszett ez az új felállás melyben Nitianak titkai voltak. Olyasmi amit én nem tudok... ez elég zavaró tekintve, hogy ő az ellenfelem. Így nincs esélyem hamarabb lépni.
- Sikerült kipihenned az este fáradalmait?- tettem fel következő kérdésem ám most szemöldökráncolás helyett fél szemöldököm felrántottam és ismét féloldalas, sunyi mosolyra váltottam.

Még a nevetése is... Olyan természetes, hogy az már csöppet sem természetes. Mikor valami oly borzalmasan evidens, hogy az emberben gyanú ébred; nem lehet valami ennyire egyszerű. Jasper nevetését így rögvest azok közé a dolgok közé soroltam, amelyek hosszútávon károsak lehetnek hallóimra. Nem akartam elhinni, hogy valóban ennyire önfeledt.
Még csupán el se mosolyodtam óva intésén, helyütt egyik kezemmel elengedtem a gyeplőt, s megropogtattam ujjaimon a porcokat hüvelykujjammal.
- Aligha - feleltem csak vissza hűvösen, s csöppet sem volt ínyemre, hogy valaki nálamnál jobban ért a lovakhoz, s azok megüléséhez. Ami rendkívül gyermeteg volt, hisz sosem mozogtam oly sokat köztük, s lovagolni sem volt mindig alkalmam. Láthatólag neki ebből is kijutott minden, mi kijuthat. Fényűző! felfordul a gyomrom...
- Dereckre gondolsz? - kérdek vissza, holott egyértelmű. Most az én ajkaim görbültek hamiskás mosolyra - Mondtam már. Ajándék. Kellemes szolga, nemde bár?
Szemeim önkéntelen is összeszűkültek egy pillanatra a kérdése hevében. Nem akartam látni azt a mosolyt sem, mely még szebbé varázsolta őt. Tekintetem ekkor az előttünk elterülő táj felé vittem.
- Nem firtatnám a tegnapiakat, ha a helyedben volnék. Nincs jogod fenyíteni a nálad feljebb valót. Még ha csak rangbani is az...
Feleltem halkabb hangon, hogy a kíváncsi fülek ne hallhassák szavaim. Még csak az hiányzik a tarkómról, hogy az idegen vámpírok is belelihegjék az örömittas kacajuk arról értesülvén, mifélén szégyenített meg Jasper.

- Szóval kemény legény vagy - villantottam tekintetem rá arcomon mímelt elismeréssel. Aztán szóba került a kis Dereck, szám most keserűen megrándult.
- Kellemes? Én nem így fogalmaznék. Förtelmes szaga facsarja orromat - morogtam, ekkor vettem csak észre, hogy Nebettau és Bartolomeo versenybe kezdtek. Halványan ismét elmosolyodtam de azért aggódva figyeltem Arif-ot, nemrég gyógyult meg a lába. Nem örültem volna neki ha ismét baleset éri.
- Eszem ágában sincs megkérdőjelezni a hatalmad Nitia. Csupán a magam modortalan és félreérthető módján próbáltam megtudakolni, hogy érzed magad ezen a csodás éjjelen - ecseteltem egy lágy intést intézve a nő felé. Fogalmam sincs mi történhetett de ebben a pillanatban Başka mintha elvesztette volna a fejét hirtelen felágaskodott, elkezdte rázni a fejét. Én eszeveszett módon kaptam a sörénye után, combommal úgy szorítottam ahogy csak bírtam nehogy leessek, az azonban a vágtázz jelzés. Ennek engedelmeskedve a musztáng azonnal vágtázni kezdett, nemsokára kevésbé jelzésszerűen oldalvást, jobbra rántottam a fejét világos sörényénél fogva mire az állat megállt majd lassan jobbra indult, hogy megtegyen egy kört.
- Mi bajod van? - húztam össze szigorúan szemöldökömet. Biztosan látott valamit, hacsak nem a szomszéd állat dühítette fel. Hátranéztem Nitiara majd a lovára. Fene tudja, e mellett a nő mellett senki sem lehet biztonságban. Az alkarommal Başka fejére támaszkodtam és úgy vártam be mosolyogva Nitiát.
- Mi az helytartó, megbűvölted a lovamat? - kérdeztem egyre szélesebb mosollyal. Nem vesztettem el a fejem, szó sem volt ilyesmiről. Ezek az állatok csikó koruk óta velem vannak, én neveltem őket és töltöttem velük a nehéz időket. A velük való kapcsolatom nem szigoron vagy fenyítésen alapszik, sokkal inkább a bizalmon és a közös megérzéseken.

Míg Jasper arcán az undor dominált, addig az enyémen szórakozott mosoly.
- Kellemes - ismétlem csak - Tán nem szívleled a fűszeres virágok illatát? Jobb szereted a jázmint? - kérdem, félig hátam mögé pillantva sandán, Nebettau irányába, ki már maga is nyargalt hátasán, látható versengéstől hajtottan. Jasper aggodalmaskodó szemei úgy követték lovának minden mozdulatát, mintha az akármikor összeroppanhatna az Úrnő csekély súlya alatt.
- Némelykor lakatot tennék a nyelvedre. Szúrsz, böksz vele - s mindezt, mint ki nem is szándékosan. - felelem csak komolyan, ám úgy fest modorom, avagy beszédem nem nyeldekelheti a patása a férfinak, s mint ki megrémült rázta sörényét, s dobálta lábait. Egy pillanatra mintha röpke öröm költözött volna a szívembe, hogy láthatom a tökélyek megtestesítőjét hanyatt vágódni.
Mikor azonban elmúlt a vész, fejem hátravetve kacagtam fel.
- Nocsak-nocsak! Ki nem tudja kordában tartani lovát? Talán mégiscsak elférne az a nyereg, nemde? Igazán csúnya lett volna, ha bájom erősebb, lovad ennélte jobban megzápul, s te a földre heverődsz. - egyik kezem ujjaival hajamba túrtam, hűvös szél borzolta szét, illata pedig kesernyés volt, s távoli - A jó öreg Jasper, mégsem oly stabil? - morgom kedélyesen, s valóban szinte már szórakoztatott a kis program.

- Örülök, hogy ily jól szórakozik Helytartó. Az egyik éjjel nekem míg a másik Önnek kedvez - rántottam meg a vállam nemtörődöm módon s Baskat irányba igazítva folytattam utamat, jobbomon a makacs, büszke nővel. Sárgás szemei majdhogynem lyukat égettek bőrömbe oly heves rosszindulattal s haraggal bámult minduntalan. Ám ma valami megváltozott, magabiztosabb volt mint múlt éjjel.
- Ez a kedves barátja jól gondolom, hogy nem csak eme csodás paripával és húsvér szolgával ajándékozta meg, igaz?!- kérdeztem futólag a nőre pillantva.
- Mondja csak mit hallott még? Miféle drámát vagy bűntettet, esetleg üzleti fogást osztott meg Önnel jóakarója s egyértelműen az én rosszakaróm? - tettem fel a következő kérdést. Lehet, hogy egy kis kíváncsiság is volt a dologban ám érdeklődésem oka leginkább a jövőbeni terveim útmutatója volt. Erőviszonyainkat már múlt éjjel felmértük s ki alul maradt most mennyei vagy tán inkább pokoli segítségből egy csapásra fölém kerekedhet.